Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.02.08

 

Tizennyolcadik rész 

Reggeli közben nem szóltak egymáshoz, az ikrek zavarodottan forgatták a fejüket, hol apjukat, hol anyjukat méregették. Érezték, hogy baj van, de még soha nem találkoztak ilyen helyzettel, és túl kicsik voltak, hogy reagálni tudtak volna.
- Ha végeztetek, menjetek fogat mosni, aztán elmegyünk bevásárolni.
- Veszünk Képes Sportot? Ronaldo van az elején. - ugrált Eddie az anyja előtt.
- Veszünk, veszünk, csak most indulj a fürdőbe! - nevetett az. - A törpéket is elviszem L.A.-be. - jegyezte meg miután a kicsik eltűntek az emeleten.
- Álmodban. - húzta el Freddie a száját.
- Hogy mondod? - állt felesége harci állásba, de a férfi hanyagul kikerülte, és a mosogatóba tette a tányérját.
- Úgy, hogy megértsd. Nem viszed őket sehova! - artikulált Freddie.
- Úgyis elmész a gyárba, meg a csapat dolgait intézni....na meg ott van Laura. Vagy négyesben randiztok? - gúnyolódott Irvine.
- Az engedélyem nélkül nem viszed ki őket az országból, vagy rád küldöm az összes rendőrt a környékről. - fenyegette meg Freddie. - Vita lezárva!
- Helyes! Akkor te sem viszed el őket sehova. Vagy egyedül mész Monzába, vagy itthon maradsz.
- És mégis ki a francra hagyjam itt őket? - kiabált Freddie. - Velem jönnek és kész. Úgy, ahogy az eredetileg el volt tervezve.
- Nem.
- Most mi az istenért csinálsz ebből balhét?
- Mert egy tuskó vagy! Velem jönnek. Nem hagyom rád őket. Már nem bízom benned! - Zoé nagy lendülettel az ajtóhoz indult, de a férfi elkapta a karját, és maga felé fordította.
- Elmondanád, mi a bajod?
- Azon kívül, hogy a fiam elvonón van, a férjem félrekefél, és azzal fenyeget, hogy nem vihetem el magammal a gyerekeimet? Semmi. Tök jól elvagyok.
- Nem kefé..... - A mondat félbemaradt, mert két izgatott buksi jelent meg az ajtóban.
- Mehetünk! - kiabálták, mire Freddie elengedte Zoét.
- Gyertek ide! - guggolt le hozzájuk. - A mami elmegy Los Angelesbe, én pedig megyek a pályára Olaszországba, mert tesztel a csapat. Kivel akartok menni?
- Veletek. - üvöltötték kórusban, mire Freddie sóhajtva szegte le a fejét. - Azt nem lehet, csak az egyikünkkel tudtok menni! Szóval? Kivel?
- Veletek. - volt ugyanaz a válasz.
- Válasszatok! Anyuval, vagy velem akartok menni? - szólt most már erélyesebben. A kicsik ettől a hangnemtől egy kicsit megszeppentek, és már nem válaszoltak inkább semmit. - Szóval?
- Hagyd már őket békén! - szólt rá Zoé. - Nem tudnak dönteni, nem látod?
- Nem lesz az, amit te akarsz! Nem fogsz megint te dönteni! - sziszegte Freddie dühösen Zoé arcába.
- Menjetek ki egy kicsit az udvarra! - mosolygott a nő a gyerekekre. - Megyek én is mindjárt!
Miután azok eltűntek, a férjéhez fordult. - Jó, legyen, ahogy te akarod! De tudni akarom, mitől változtál meg ennyire?
- Már mondtam...
- Ez szánalmas! Egy-két nap alatt nem lehet ekkorát változni. Mi történt? Pia? Drog?
- Ó. Igen! Nekem csak ez lehet a gondom, igaz?
- Nézz a szemembe, és mondd, hogy nem szedsz semmit!
- Hagyjál már ezzel!
- Nézz a szemembe! - fordította maga felé a férfi fejét, de az továbbra is kerülte a tekintetét.
- Torkig vagyok veled! Szállj le rólam, mert megfulladok tőled! - lökte el magától a nő kezét, majd kiviharzott a házból. Beült a kocsiba, és már csak a szanaszét röpködő apró kavicsok maradtak utána.
Zoé nem habozott sokáig felrohant a szobába, összedobált két utazótáskába néhány holmit, fogta az útleveleiket, bankkártyát, és lerohant az udvarra.
- Eddie, Dina! Gyertek megyünk! - kiabált nekik, miközben már a kocsi csomagtartójába pakolt. A kicsik gyorsan beültek, a repülőtérig meg sem álltak. Zoé felhívta a pilóták figyelmét arra, hogy minél előbb indulni akar, és nem akarja, hogy bárki is értesítse Freddiet. Ők ugyan értetlenkedtek egy kicsit, de végül is szót fogadtak. Két órán belül már a levegőben voltak.
- Hova megyünk mami?
- Nem vettünk Képes Sportot! - aggódtak a kicsik, de aztán a gyerekműsor lekötötte őket, Zoé pedig szokásával ellentétben töltött egy italt magának. A privát gép előnye, hogy minden kényelem adott egy zavartalan utazáshoz. Bár Mrs. Hunt fejében most nagy káosz uralkodott.
Freddie délután még a kocsiból felhívta a repteret, hogy pontosítsa a gép indulását, de meglepő hírek várták.
- Mr. Hunt a gép délelőtt 11 órakor felszállt.
- Hogy mi van? - ordított. - Hova ment?
- Los Angelesbe, ahogy az meg volt beszélve.
- Igen, de arról volt szó, hogy este kilenckor indulnak.
- Valóban, de reggel megjelent Mrs. Hunt a két kisgyerekkel, és módosította az útitervet.
- A két kicsivel? - suttogott Freddie döbbenten. - Olvassa be az utaslistát, kérem!
- Zoe Irvine-Hunt, Eddie Irvine-Hunt, Edina Irvine-Hunt. Valami baj van Mr. Hunt?
- Igen. Ki van rúgva!
- Hogyan?
- A feleségem elrabolta a gyerekeimet, maga pedig készséggel segítette ebben. Az eljárás ilyenkor az, hogy elkéri a beleegyező nyilatkozatomat. Megtette?
- Nem....de maguk azt mondták, hogy az csak formaság. Soha nem.....
- Ez a maga baja! - ordított a férfi. Ki kellett töltenie valakin a feszültséget, és most megtalálta az emberét. Remegett az idegességtől, nem hitte el, hogy Zoé ezt tette vele! Amilyen gyorsan csak tudott hazahajtott, úgy szaladgált körbe a házban, mint egy őrült, aki azt reméli, hogy valamelyik szoba sarkában megtalálja a családját. Jó pár perc kellett, mire lehiggadt, és tudatosult benne, hogy nincs tovább. Zoé valóban meg merte tenni. Elhagyta, és a gyerekeiket is magával vitte. Freddie a fürdőszoba szekrény fiókjához lépett, ahhoz, amelyiket csak ő használt. Elsöpörte az útból a borotvákat, fogkrémeket, és egy kis üveget emelt fel. Még akkor íratta fel egy haverjával, amikor úgy érezte minden összeomlik körülötte. Jöttek a gondok csőstül, és neki nem volt elég energiája, hogy ezt elviselje. Kellett az erő, már kevés volt a kávé, és az energiaitalok, kellett valami ütősebb. Koffein, amfetamin, mindent bevett, amit csak receptre fel lehetett írni. Mikor James függősége kiderült, önmagát hibáztatta, szégyellte magát, de megint csak az erejére volt szüksége. Akkor azon az egy napon elismerte, hogy bajban van. Megint ugyanúgy, mint húsz éve. Azóta viszont ezen soha többé nem gondolkozott. Tagadta, hogy ezek miatt a pirulák miatt változott meg a viselkedése, hogy ezek miatt volt türelmetlen Zoéhoz, a gyerekekhez. Nem ismerte el, hogy ezek a gyógyszerek is közrejátszottak abban, amikor körülbelül egy hete a piros lámpánál kis híján laposra vert egy suhancot, mert az bemutatott neki. Nem volt megállás, nem volt, aki jobb belátásra bírta volna. Zuhant a mélybe, és az utolsó embert is elüldözte maga mellől, aki segíteni tudhatna.
- Megérkezett a drágalátós lányod? - morgott bele Eddie telefonjába.
- Mi van? Miről beszélsz? - Irvine napok óta rossz passzban volt, és a pattogós Freddie Huntra egyáltalán nem volt szüksége.
- Ellopta a gyerekeimet! Nem engedtem meg neki, hogy elvigye őket, de persze szarik a fejemre, mint mindig. Csak, hogy tudd, ezt nem hagyom annyiban. Úgyis a te hátad mögé fog bújni, úgyhogy csak szólok, lesz dolgod velem bőven! - Meg sem várva a választ, lecsapta a telefont.

 

Kép

 

Tizenkilencedik rész 

Freddie ígéretéhez híven belevetette magát a bosszúállásba. A tesztelés miatt ő is csatlakozott a csapathoz Mozában, Alan örömmel nyugtázta, hogy végre legalább az egyik tulajdonos jelen van. Pár órával később már tudta, hogy korán örült ennek, és inkább a pokolba kívánta főnökét. Freddie mindenbe és mindenkibe belekötött, veszekedett a pilótákkal, szerelőkkel, az Irvine-Hunt csapat garázsa hangos csatatérré változott. Alan akkor látta elérkezettnek az időt egy négyszemközti beszélgetéshez, mikor Hunt nekirontott az egyik riporternek, aki Jamesről kérdezte.
- Ez így nem mehet tovább Freddie! Tudom, hogy sok gondotok van, de ne tedd tönkre azt, amiért itt majdnem száz ember dolgozott hónapok óta!
- Közöd?
- Közöm? Mindent tönkre akarsz tenni?
- Ha nem tetszik el lehet húzni! - Hunt fejét addigra a mérhetetlen mennyiségű koffein és adrenalin normális gondolkodásra képtelenné tette. Kopogás zavarta meg őket, majd Jason szólt, hogy két rendőr keresi Huntot. - Jöjjenek be!
- Üdvözlöm, a nevem Korner nyomozó, ő itt Harges nyomozó. A feljelentését megkaptuk, szeretnénk néhány dolgot egyeztetni.
- Minek? Az ügyvédem intézi ezt az ügyet. - vonta meg a vállát Freddie.
- Miről van szó? - szólt közbe Alan.
- A feleségem elrabolta a két kisebbik gyerekemet. - fordult az érintett a rendőrök felé, mit sem törődve Alan megdöbbent arcával. - Az engedélyem nélkül az USA-ba vitte őket, és az apósom segítségével tartózkodnak ott. Mindketten tisztában vannak vele, hogy ehhez nincs joguk, de.....szóval hozzák vissza a gyerekeimet! - zárta le röviden.
- Értem. - zárta be a jegyzet füzetét az idősebbik. - Megtesszük, ami tőlünk telik. Viszontlátásra!
- Ez igaz? Ez mind igaz? - suttogta Henry megdöbbenve az ajtóban. - Mi....mi a fene van veletek?
- Vigyázz a szádra! Egyelőre még az apád vagyok! - szólt rá erélyesen Freddie.
- Ráküldöd anyuékra a zsarukat?
- Menj a dolgodra Henry! - támaszkodott a falnak Freddie, hangja már nem volt olyan határozott.
- Mi van veletek?
- Beadtam a válókeresetet. Jobb, ha belenyugszol. Már nem vagy gyerek. - közölte ridegen, majd magára hagyta legidősebb fiát.
Henry megsemmisülve ment vissza a pihenőszobájába, jobb ötlete nem lévén keresztapját tárcsázta. Röviden elmondta neki, azt amit tudott. Leo próbálta nyugtatni, de közben már csomagolt is.
- Estére ott leszek. Remélem. - közölte, majd vonalat bontott.
Eközben Zoé a kicsikkel Eddievel vacsorázott, mikor Eddie mobilján Hank – a magándetektív – jelentkezett.
- Gond van Eddie. Egyedül vagy?
- Nem.
- A vejed teljesen begőzölt.
- Azt vettem észre, engem is megfenyegetett. - Erre a mondatra kapta fel lánya a fejét, majd intett a bébiszitternek, hogy vigye ki a kicsiket egy kis esti sétára.
- Ma reggel benyújtotta a bíróságon a válási papírokat, teljes felügyeletet kér a gyerekek felett. - Micsoda? - kiabált Irvine.
- Ez még nem minden. Feljelentette Zoét gyerekrablásért, téged pedig az ebben való segédkezésért. Egy régi barátom szólt, hogy a brit kollégák már úton vannak hozzátok.
- Ez egy idióta! - ugrott fel, majd úgy dörmögött bele a telefonba, hogy lánya ne hallhassa. - Küldj rá valakit most azonnal és csináljanak nála egy drogtesztet. Igyekezz!
Mikor megfordult Zoé izgatott tekintetével találta szembe magát.
- Én nem fogok Freddievel háborúzni! - jelentette ki határozottan.
- Akkor elveszíted a kicsiket, mert ebben az ügyben neki van igaza. Még akkor is, ha nem tiszta a feje.
- Mióta tudod?
- Azt, hogy szed valamit?
- Igen.
- Nem tudtam, csak sejtettem. Ugyanolyan pattogós agresszív állat, mint régen volt.
- Én ezt nem bírom tovább! - rogyott le a földre Zoé zokogva. -. Miért történik ez már megint velem? Előbb Henry, aztán Zuzu, végül James. És ha ez még nem lenne elég, most meg Freddie. Elég! - ordította.- Nem bírom!
Eddie csak állt felette tehetetlenül, és életében először tanácstalan volt. Az ő erőtartalékai is erősen megfogyatkoztak az elmúlt évek során. Nem volt felkészülve egy újabb harcra. James kezelésének megkezdése óta nem aludt napi egy-két óránál többet. Folyamatosan zakatolt az agya, állandóan a tennivalókon gondolkozott. Sok volt ez neki is, és tudta, hogy lánya is besokallt.
Néhány óráig Freddie visszavonult az irodájába, nem csinált semmit, csak járatta az agyát. Saját magát hergelte, miközben egyik pirulát nyelte a másik után. Kopogtattak az ajtón.
- Hagyjál! - ordította. De az ajtón ennek ellenére két egyenruhás lépett be. - Mit akarnak? - dörrent rájuk.
- Bejelentés érkezett, hogy ön kábítószer hatása alatt áll, embereket zaklat. Hajlandó alávetni magát egy vizsgálatnak?
- Baszd meg! - ugrott neki a hatósági embereknek Hunt, de azok könnyedén lefogták. A dulakodás eredményeként megbilincselve vitték el egy szirénázó rendőrautóban. Ekkor érkezett a helyszínre Leo, aki megdöbbenve nézett be a kocsiba, ahol barátja dühös képével találta szembe magát.
- Mi a franc van már megint? - kérdezte feldúltan Alantől.
- Ennek elment a maradék esze is. Felvilágosítanál?
- Annyit tudok, mint te. - csattant fel Mansell.
- Henry?
- Hagyjátok őt békén! - lépett hozzájuk Senna. - Már így is össze van zavarodva. Mi ez az egész, hogy Zoé és Freddie elválnak?
- Freddie állítólag felnyomta a zsaruknál Eddiet is, hogy elrabolták a gyerekeket. - egészítette ki Alan az információt, azzal, amit ő hallott. Ezután mindhárman ledöbbenve és tanácstalanul néztek a másikra. A tesztből már nem volt sok hátra, Bruno úgy döntött, hogy a maradék pár órában Henryt a tesztpilóta váltja le. A fiút hazaküldte, mert sejteni lehetett, hogy a sajtó hamarosan ráveti magát.
- Egy hét szabadságot kapsz. Próbáld meg kipihenni magad. Rendben?
- Bruno....nem hiszem, hogy most én vagyok a megfelelő ember a számodra, és....
- Jó. Állj! Ezzel még ráérünk.
- Te mit csinálsz?
- Elutazom anyádhoz, hogy végre tőle halljam, hogy mi folyik itt. Apáddal úgyis hiába beszélnék. Őt majd Leo veszi kezelésbe. Neked az a dolgod, hogy pihenj!
Azzal otthagyta versenyzőjét, és másnap már Eddie bérelt villájának előterében állt.
- Bruno. Baj van Henryvel? - üdvözölte aggódva Zoé.
- Szia. - mosolygott rá szelíden. - Beszélnem kell veled. - adott a nőnek két puszit és egy ölelést.
- Gyere beljebb! Apu és a kicsik hátul vannak az udvarban. Henry?
- Hallottál Freddie tegnapi akciójáról? Vagyis tegnap előtti, vagy....azt sem tudom már, milyen nap van.
- Igen. Leo azt mondta, hogy nem tartották bent a zsaruk.
- De a teszt pozitív lett. Mi ez az egész? - Zoé pityeregni kezdett. - Figyelj kicsi Zuzu! Én segítek, amiben tudok, de ez az egész Henryt iszonyúan megviseli. Te tudod a legjobban, hogy nem küldünk ki a pályára olyan pilótát, aki fejben nincs ott. A fiad olyan, mint te voltál. Nem tudja a gondokat a boxban hagyni. Ez veszélyes lehet, és én ezt nem fogom vállalni. Nem temetek el még egy Henryt. - szorította össze az öklét Senna.
Zoé szomorúan dőlt a férfi vállára, majd hosszú percekig csak zokogott. Végül mikor megnyugodott töviről hegyire elmesélt mindent régi barátjának.

 Huszadik rész 

Másnap Freddie magányosan üldögélt a nappaliban, mikor a bejárati ajtónál valaki kulccsal matatott. Legnagyobb megdöbbenésére pár perccel később James állt előtte.
- Te meg hogy kerülsz ide? - dörrent rá. Amellett, hogy örült fiának, aggódni kezdett.
- Megléptem.
- Eszednél vagy?
- Ezt én is kérdezhetném tőled? - dobott le elé fia egy nemzetközi pletykalapot.
- Honnan van ez neked? Odabent nem szabad...
- Bármit meg lehet szerezni. Ezt is! - dobta le magát James a kanapéra hanyagul.
- Bármit?
- Igen, bármit. - gúnyolódott. - Ne nézz így rám! Tudod te nagyon jól!
- Én képes voltam ellenállni a kísértésnek.
- Én meg nem vagyok hajlandó. Jó úgy az életem, ahogy van. Minek törjem magam? Neked sem jött be. - hadonászott nagyképűen.
- James! - fújta ki lassan a levegőt apja. - Most azonnal visszaviszlek Los Angelesbe.
- Engem ugyan nem! Inkább mesélj, hogy telnek a napjaid? - mutatott az újságra. A címlapon a Hunt házaspár magánéletének jelenlegi gondjai voltak terítéken.
- Hívd fel anyádat! Gondolom már halálra aggódják magukat miattad odaát!
- Hívd fel te, ha akarod! Nem hiszem, hogy észreveszi a hiányomat. Sennával egész jól elvannak. - A szeme sarkából apja reakcióját nézte. A hatás nem maradt el, Freddie arca falfehér lett.
- Hogyan?
- Bruno, amint megtudta, hogy szabad a pálya, rohant, hogy bekerítse anyámat. Ahogy hallottam nincs nehéz dolga. Persze a hivatalos verzió szerint Henry lelki békéje miatt ment, de...- legyintett.
- Neked honnan van ennyi infód?
- Vannak forrásaim.
- Másmilyen forrásaid is vannak, ha jól látom. - mutatott fia piros orrára.
- Ugyan már! Ne mondd, hogy zavar! Ha nekem elfogy adhatnál a tiedéből. - gúnyolódott. Freddie csöppet sem találta humorosnak a megjegyzést, és fiát a gallérjánál fogva felemelte a helyéről.
- Na, egy valamit jegyezz meg te kis nyikhaj! Nem a drogos cimborád vagyok, és anyádat sem a gatyádból rántottad elő, úgyhogy vigyázz a szádra! Most azonnal felhívom Jeffet és visszamész az első géppel a klinikára! - Mondandóját az ajtócsengő vágta félbe. Dühösen ment, hogy kinyissa, ahol Laurával találta szembe magát. A nő korban annyi idős volt, mint ő. Hosszú fekete haját lófarokba fogta, kecses alakja, és szép arca férfiak ezreit igézte meg. Huntnak valójában csak egy pótlék volt, amit a nő a lelke mélyén sejtett is, de erről soha nem beszéltek. Valójában soha nem beszélgetéssel töltötték az idejüket..
- Szia. Hallottam, mi történt, és gondoltam...
- Ho-ho-ho. - ugrott melléjük vidáman James. - Belezavartam a légyottba? Bocs! Menjetek fel nyugodtan, ne is törődjetek velem!
- Fogd be fiam! - szólt rá Freddie.
- Ugyan már! Bár nem nagy szám a néni, de feszültség levezetésnek éppen megteszi. - méregette lenézően a nőt. - Anyámnak a lába nyomába sem ér....- Laura nem várta meg a monológ végét, sarkon fordult és elviharzott. Freddie dühösen csapta be az ajtót.
- Megkérdezném, hogy normális vagy-e, de látom, hogy totál szétlőtted az agyad! - kiabálta.
- Én? Neked is a gatyádba vándorolt a maradék józan eszed is. Hogy kezdhettél ki egy...
- Neked ehhez semmi közöd!
- És anyunak van? Mert őt sem világosítottad fel az tuti! - támadt vissza James.
- Anyád tud róla!
- Mindenről?
- James, ezt fejezzük be! Ez tényleg nem tartozik rád, úgyhogy... - A fiú dühösen felvette a kabátját, és indulni készült.
- Hova, hova? - kapta el a karját Freddie.
- El innen! Te nekem többet nem dumálsz! Felfogod te, hogy mit tettél? Szétbarmoltad a családomat! - ordította a fiú, majd hangosan becsapta az ajtót. Mire Freddie a sokkból magához tért, már nem volt sehol.
Eközben Eddie telefont kapott, újabb aggasztó hírekkel. Sokáig hallgatta, majd végtelen szomorúsággal lányára nézett.
- Hank azt mondja, hogy Jamest utoljára a londoni repülőtéren látták.
- Jézusom! - roskadt össze Zoé, Bruno pedig vigasztalóan átölelte a nőt. - Bárhol lehet!
- Freddienek szólt már valaki? - vetette fel Senna. Zoé a telefonhoz rohant, és tárcsázott.
- Igen? - szólt bele férje fáradtan.
- Freddie? James...
- Megszökött, tudom. - sóhajtott. - Itt volt, de elment.
- Mi az, hogy elment? - sikított Zoé. - És te csak otthon üldögélsz, és nem is keresed?
- Na nehogy már rám kend ezt is! - csattant fel a férfi.
- Mi történt? - vette át Eddie a telefont, mielőtt ezek ketten végleg összevesznek.
- Itt volt totál belőve. Elmondott engem mindennek. Aztán történt valami....azt mondta, hogy ne dumáljak neki, és elhúzott.
- Mi volt az a valami? - Nehezen jött a válasz a túloldalról. - Hallod?
- Összetalálkozott Laurával! - adott magyarázatot veje szinte suttogva.
- Szép! Egyébként a törpéket anyád elvitte magához, miután robbant a hír a sajtóban. Makaóban vannak, úgyis tudják, hogy nagy gond van, de jó lenne, ha minél kevesebbet éreznének belőle. Utazz el hozzájuk, ha akarsz, de kérlek, ne hozd ide őket, ebbe a cirkuszba!
- Na ide figyelj! Nem te fogod nekem megmondani, hogy... - A túloldalon Eddinek sem kedve, sem ideje nem volt veje szitkozódását végighallgatni, így vonalat bontott.
James miután eljött apjától, nem tudta mi tévő legyen. Egykedvűen bolyongott a környéken, majd egy éppen induló halászhajóra felkéredzkedve áthajózott Jerseybe. Ott sem maradt sokáig, míg végül London utcáin bóklászva talált rá a hajnal. Kivett egy szobát egy lepusztult motelben, és a nap további részét alvással töltötte. Este ugyanazt a bizsergést érezte a végtagjaiban, mint régen. Tudta, mennie kell. Buliból, buliba. Az egyik ágyból ki a másikba be. Dílertől dílerig. A napokat nem számolta, az sem érdekelte, hogy nappal van vagy éjszaka. A pillanatok varázsának élt, semminek nem tulajdonított nagy jelentőséget. Nem is sejtette, hogy ez idő alatt szülei, nagyapja, testvérei, és Hank tűvé teszik érte a várost. Nem vette észre, hogy néha csak egy hajszál választotta el attól, hogy horogra akadjon. Élte az újonnan választott életét, és ezzel maradéktalanul elégedett volt.

 Huszonegyedik rész

 A hetek csak teltek, Zoé Brunónál, Freddie pedig alkalmi ismerőseinél vigasztalódott. Eddie – és vele együtt az egész család - naponta nyúzta Hanket új információkért, de hiába, James felszívódott. A Hunt család feje a fiával való váratlan találkozás után némileg kitisztult. A feljelentést visszamondta, a válóperi tárgyalás ugyan még nem került szóba, de ebben minden maradt a régiben. Az, hogy felesége nem jelezte ellenvéleményét ebben az ügyben, valamint az, hogy egyre több időt töltött Brunoval, Freddiet arra engedte következtetni, hogy házasságuk felbontása Zoénak sincs ellenére. A kicsik láthatásában Leo közvetített közöttük. Hétfőtől szerdáig Freddievel voltak régi házukban Alderben, csütörtöktől vasárnapig pedig anyjuknál éltek a Holland Parkban, Londonban. Zoé a fia utáni eredménytelen kutatás feszültségét abban vezette le, hogy hihetetlen sebességgel rendezte és lakta be gyermekkori házukat. Kis Zuzu Londonban élt bérelt lakásában, Henry pedig inkább maradt Alderneyben. Nehezen szokta meg mindenki az új helyzetet, a legmeglepőbb az volt, hogy a két kicsi alkalmazkodott a legkönnyebben.
- Ideje lenne beszélni a vagyonmegosztásról Freddie. - látogatta meg Mike Fridel válóperes ügyvéd régi cimboráját.
- Mike! Mondtam, hogy ezt most jegeljük egy ideig! - nyűgösködött Hunt.
- Ha minden kérdésben egyet tudtok érteni, akkor is elhúzódik a dolog....úgy másfél két évig. Tudod te mennyi üzletrészről, befektetésről kell dönteni? - kérdezte szemrehányóan. - Nem beszélve arról, hogy Eddievel is van egy-két közös ügyetek. Dubai, Bora-Bora, és még sorolhatnám.
- Nem, de nem is érdekel. Beszéltél Zoéval? - Lelke mélyén nem a vagyonmegosztásról, hanem feleségéről szeretett volna híreket hallani. Leo már az elején kikötötte, hogy nem hajlandó egyiküknek sem infot szolgáltatni a másikról. Szeretné, ha őt kihagynák ebből az egészből, a kicsik körül szívesen segít, de ennyi, amit ő a feladatának érez.
- Igen.
- És?
- Mit és? A gyerekeket akarja, a csapatot nem. A többit rád bízza. Eddie már keményebb dió, de azt majd máskor.
- Csessze meg! - horkant fel Hunt. - Nem leszek hétvégi apuka. Miért nem maradhat minden úgy ahogy most van?
- Freddie! Nemsokára indul a szezon, és te körbeutazod a világot. Hurcolod magaddal a gyerekeket? Ez képtelenség!
- Miért? Zoét már egyáltalán nem érdekli a csapat? Akkor jöhetne ő is, és a kicsik is velünk lennének. Gondolom Sennát sem fogja hanyagolni. - szúrt oda egy epés megjegyzést.
- Ez csak a te lázálmod! Nincs közöttük semmi puszta barátságnál.
- Honnan tudod?
- Mondták és én hiszek nekik. Egyébként is te hagytad el, úgyhogy most ne sajnáltasd magad! Van itt még valami!
- Micsoda?
- A nagyok befektetéseiről is eddig közösen döntöttetek. James bérleti szerződését, Henry részvényeit meg kell újítani. Mivel ti hetek óta nem álltok szóba egymással, így nehéz lesz. Ennek is egy kézbe kellene kerülnie. Zoé azt mondja, legyen ez a tied.
- Hja. Persze mindent megad, csak a gyerekeimet nem. - kiabált Freddie. - Szar ügyvéd vagy Mike! Ez az otthonuk! Itt a helyük velem!
- Te is tudod, hogy ez nem így van!
- Itt van a lányom legjobb barátnője, és a fiam focicsapata.
- Leoék hamarosan Londonba költöznek. Pont azért, hogy a lányok együtt járhassanak óvodába, aztán meg szeptembertől suli előkészítőre. Eddie pedig leszerződött a londoni Hallmarks-szal.
- Ez aztán gyönyörű! A barátom is hátba támad! Kifelé!
- Freddie! - könyörgött Mike.
- Kifelé! - ordította. Fridel kelletlenül eleget tett a felszólításnak. Freddie összeomlott, sírva rogyott le a fotelbe. Átkozta a napot, mikor először nyúlt a pirulákhoz. Tudta, hogy ott rontott el mindent, hogy a sok nehézséget, a sok stresszt így próbálta legyűrni. A gyerekek gondjai megijesztették, amit nem mert bevallani Zoénak, és megint úgy érezte, hogy felesége helyette hoz döntéseket, csak azért, hogy őt megkímélje. Ördögi kör volt ez! Aztán egyszer csak ott volt Laura....tisztában volt azzal is, hogy Zoénál leginkább azt nem tudja soha majd helyrehozni, hogy a szemébe hazudott. Ha azon az éjszakán bevallja, hogy lefeküdt azzal a nővel, talán még meg tudott volna neki bocsátani. Tudta, nagyon jól tudta, de nem tett érte semmit. Dühösen az asztalba öklözött egyet, majd abban a percben megszólalt a csengő.
- Ááá. Az áruló! - üdvözölte barátját.
- Mi van? - Erre a fogadtatásra Leo nem számított.
- Most hallom, hogy költözködtök. - gúnyolódott. - Ez volt az egyetlen ütős érvem amellett, hogy Dina és Eddie visszaköltözzenek ide. De te szépen elrendezted ezt Zoénak! Még mindig oda vagy érte?
- Te megint beszedtél valamit?
- Hetek óta józan vagyok! Dübörög a fejem, alig alszom, a gyomrom kikészült, de még nem vakultam meg. Aljas kis féreg vagy! Látszatra az én barátom voltál, de valójában, mindig Zoé keze alá dolgoztál.
- Na én ezt nem hallgatom tovább! - fordult sarkon Mansell. - Neked elment a maradék józan eszed is.
- Nem, azt hiszem most jött meg igazán!
- Tényleg? - fordult meg hirtelen Leo. - Nézz már körül! Egyedül vagy! Mindenkit elmartál magad mellől! Csak a saját bajoddal vagy elfoglalva! Kerested te egyetlen napot is a fiadat?
- Mit képzelsz te, hogy elszámoltatsz engem! Ha tudni akarod, igen! Most jöttem haza Londonból reggel, és holnap este megyek vissza. Minden egyes éjszakát londoni lepusztult csehókban töltök a fiam fényképével. Ezreket adok ki, hogy repedtsarkúaktól infokat szerezzek, az összes kurva csótányos motelt, és átmeneti szállást végigjártam már. Kétszer azonosítottam ismeretlen hullát. - Freddie felsorolása zokogásba ment át.
- Ne haragudj! - lépett mellé Leo. - Miért nem szóltál? Elkísértelek volna!
- Mert mint mondtad, egyedül vagyok.
- Ezt csak úgy a fejedhez akartam vágni. Ne haragudj! A te barátod vagyok, persze. Zoéra gyerekkorunk óta nem néztem máshogyan, csak úgy, mint a legjobb barátom szerelmére. Esküszöm! De nem tehetem meg, hogy veled együtt ágálok ellene, mert tudom, milyen vagy. Azzal még erősebbnek éreznéd magad.
Lenyugodva ültek le a nappaliban.
- Tudod, milyen nehéz nekem húsz éve Henry nyomdokaiban járnom? Ő tudná, mit kell tenni, én meg csak találgatom.
- Ő valószínűleg egy jól irányzott jobbossal megoldaná a dolgot. - nevetett fel keserűen Freddie. - Volt szerencsém hozzá!
- Igen, azok mindig jókor jöttek. - nevetett Leo is. - Kipróbáljuk?
- Már túl vagyunk rajta. - emlékeztette Freddie a Greg miatti összecsapásukra.
- Hihetetlen, hogy mi mindig csajok miatt bunyózunk! - kiáltott fel vidáman Mansell. - Először amiatt a Lisa miatt, utána meg a lányod miatt.
- A drága öcsédnek nem kellene kislányokkal kezdeni!
- Szereti! Tényleg! Hidd el!
- Jó, jó. Erről még nem tudsz meggyőzni! - állt fel Freddie. - Egyébként mi járatban?
- Nem tudom, már elfelejtettem! - nézett körbe zavartan, majd találkozott a tekintetük, és hangos röhögésben törtek ki. 

Huszonkettedik rész

 Zoé éppen elvitte a kicsiket az óvodába, mikor a parkolóban a telefonját nézve 3 nem fogadott hívást látott. Megnyomta az automatikus hívásindítás gombot.
- Szia, bocs ki kell kapcsolni a telókat az oviban. Mi újság?
- Szia. Semmi gond, csak gondoltam megkérdezem, hogy tudunk-e most találkozni? - válaszolt Bruno.
- Egy fél órán belül otthon vagyok.
- Oké.
Alig egy órával később már a nappaliban ülve beszélgetek. Az utóbbi időben gyakran találkoztak, és habár jól tudták, hogy Freddie és még jó néhányan meg voltak győződve róla, hogy szeretők, egyelőre csupán barátok voltak.
- Szóval holnaptól már beindul a nagy meló! - zárta le a témát Zoé.
- Igen. Végre! - lelkesült Senna.
- Henry is be van sózva! - kuncogott Zoé, amitől Bruno általában elolvadt. Bár tudta, hogy nagy tragédiák sorozatának köszönhetően lehet ő most újra a nő mellett, de szerette ezeket a meghitt beszélgetéseket. Egy kicsit szégyellte is magát miatta, hogy ebből ő hasznot húz.
- Kár, hogy te nem jössz. Hiányozni fogsz. - jegyzete meg halkan.
- Te is nekem.
Mikor a tekintetük találkozott, azt a régi gyerekkori bizsergést érezték mindketten, mint annak idején a síparadicsomban töltött szilveszteren. Nem akarták, hogy vége legyen a pillanatnak, Bruno reménykedett, Zoé a folytatástól félt. Mintha nem is ők irányították volna az eseményeket, az arcuk egyre közelített, míg végül ajkaik összeértek. Bruno gyengéden Zoé állkapcsa alá tette tenyerét, és magához húzta. Ha csak rajta múlt volna, ő már hetekkel korábban, talán a los angelesi látogatás alatt megteszi ezt. Annyira vágyott már rá! Ez volt az a szerelem, amiért érdemes volt elégni! Nem érdekelte, hogy meddig tart, hogy mi az ára, meg kellett kapnia, különben eszét veszti. Zoé gondolatai azonban messze jártak, és habár teste vágyott a férfire, nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy ő máshoz tartozik. Mint, mikor egy sötét árnyék tűnik elő hirtelen, úgy ijedt meg ettől a felismeréstől.
- Mi a baj? - kérdezte Bruno rekedten.
- Szeretlek és mindig is szerettelek, de...
- Freddiebe vagy még mindig szerelmes. - fejezte be a brazil csalódottan a mondatot. - Jobban kellett volna érted annak idején harcolnom! - sóhajtott nagyot.
- Talán. - húzódott el a nő. - Már nem vagyunk gyerekek, és bármit is éreztünk akkor...ez már más.
- Értem. Megint ő győzött. Meg sem érdemli! - húzta el csalódottan a száját.
- Nem rossz ember ő, Bruno, csak iszonyú hülye! - nevették el a mondat végét. - Azért sok dologban igaza volt!
- Például?
- Tényleg én döntöttem James ügyében, és látod, mi lett a vége. A fiamnak esélyt sem adtam, csak bevágtam egy intézménybe...
- A legjobbat akartad neki.
- Nem, mert akkor megvárom, amíg belátja, hogy erre van szüksége. Akkor hagytam volna neki egy kis időt.
- A kicsiket kellett védened.
- Igen, lehet. Mindenre van válasz, illetve mindig el lehet bújni a válaszok mögé, de ez még nem ment fel engem. - sóhajtott.
- Most mi lesz? Visszamész hozzá?
- Nem hiszem. - vonta meg a vállát. - Annyira jó lenne még mindig gyereknek lenni! Hogy lehet, hogy akkor mindig tudtam, mit kell tenni? Most meg nem.
- Te? Mindig tudtad? Ugyan már Irvine! - nevetett jóízűen a férfi, és Zoénak igazat kellett neki adnia.
- Jól van na! - csapta nyakon barátját. - Haragszol?
- Miért? Hogy megint kosarat kaptam tőled? Nem! Majd húsz év múlva bepróbálkozom újra. - nevetett. - Azért tudod, néha elgondolom, hogy mi lett volna, ha annak idején nem hiszek a pletykáknak, és...
- És? Nem ejtesz?
- Igen. Neked nem jutott még eszedbe, hogy az, amit élünk, csak egy változat a sok közül. Ezen kívül ezer más utat is választhattunk volna.
- Nem tudom. Túl fájdalmas ezeken rágódni, nem gondolod? Úgy értem, ha annak idején mi együtt maradunk, nekem most nem lenne öt száz százalékban makacs, felelőtlen, elkényeztetett Hunt gyerekem. El sem tudom képzelni az életemet nélkülük. - kuncogott ismét.
- Igen, igazad van. - elgondolkozva dőltek hátra a kanapén. - És ha Surtees nem hal meg?
- Akkor az első gyerekemet nem Henrynek, hanem Brunonak hívnák.
- Ez vicc, ugye?
- Nem. Egyszer elgondolkodtam ezen, és nem ugrott be más név, mint ez.
- Azt hiszem Freddienek ehhez lett volna egy-két keresetlen szava. - hahotázott a férfi.
- Igen, igazad van. Ezt nem nyelte volna le. - helyeselt Zoé.
- Meg kell neked mondanom, bár minden egyes porcikám irtózik tőle....
- Hmm?
- Zuzu! Vissza kell menned hozzá!
- Ezt most nem értem!
- Tudom, az előbb kis híján rád másztam.
- De ha a tiéd nem leszek, akkor menjek csak vissza a jól bevált férfihez? Mi vagy te lánykereskedő?
- Csak azt akarom, hogy boldog legyél. És ehhez neked Hunt kell. Huntnak pedig te kellesz. Ha valaki én tudom, hogy ti mennyire szoros szövetséget alkottok. Ez nem múlhat el egy válási papírral! Soha senki mellett nem lesztek boldogok, mert ti egymás párjai vagytok. Tudod milyen ritka ez? Persze, hibáztok, mint mindenki, de...
- Bruno! Hagyd ezt abba!
- Miért?
- Azért mert Freddie döntött, és én nem akarom megint felülbírálni. Tudom, hogy ha felkeresném, hogy béküljek, sikerrel járnék, de nem oldanám meg a problémánkat. Megint én irányítanék, megint az lenne, amit én akarok.
- Azért fogsz elválni tőle, hogy úgy érezze, hogy ő irányít? Ez ökörség Zuzu!
- Lehet. De tudom, hogyan működik ő. Ne változtassa meg a döntését csak azért mert én arra kérem! Ha ő magától nem jön rá, hogy mit veszít, akkor kénytelen leszek hagyni....
- Ez csapda!
- Igen, és bele fogunk esni mindketten.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Ha úgyis tudod, hogy elváltok, és állítólag szeretsz engem, akkor miért nem kezdesz velem? Majd én megmondom. Azért mert tudod, hogy nem fogtok elválni! - állt fel hirtelen és az ajtó felé indult. - Már megint csak az időtöket fecsérlitek, pedig mindketten tudjátok, hogy mi a megoldás. Ugyanúgy játszotok, mint gyerekkorotokban! Ez pedig nem fair senkivel szemben. Sem egymással, sem a gyerekeitekkel, és velem sem. - Anélkül, hogy megvárta volna Zoé reakcióját hangosan becsapta az ajtót, és elviharzott.

 Huszonharmadik rész 

James a hetek óta tartó tivornyának köszönhetően lemaradt mindenről, ami eddig fontos volt neki. A GP2-ben már nem vártak rá, leszerződtették Lolnert. Mind Harrison az előző Forma 3-as csapatánál, mind Gerry Hunter, és velük együtt az egész szakma leírta már a fiút. Freddie és Zoé majdnem eszüket vesztették a tehetetlenségtől, Eddie még több magándetektívet szerződtetett, és tovább kerestette unokáját. Kis Zoé egy kósza ötlettől vezérelve egyik éjjel egyedül indult testvére felkutatására. Kis híján egy három főből álló társaság áldozatává vált, így most Greg tiltására nem mehet semmiféle keresőkörútra. Henry azon gondolkozott, hogy kihagy egy évet, de apja és Bruno rábeszélésére végül elutazott a következő tesztre. Itt már csak a GP2 széria csapatai teszteltek, a Forma 1 az első futamára készült Bahreinben. Freddie is csomagolt, a terv szerint, az ikreket útközben leteszi Zoénál. Utálta, hogy hetente csak három napot látta a kicsiket, de a szíve mélyén tudta, hogy képtelenség összeegyeztetni a munkáját a gyerekeivel. A csapatot tovább kellett vinni, félt, hogy Alan is elhagyja, és akkor több száz ember munkahelyének elvesztéséért is ő lesz a felelős.
- Szia, mami. - futottak előre a kicsik a Holland Park-i ház előtt.
- Hello. Jók voltatok? - ölelte őket szorosan Zoé.
- Igen.
- Most vágtam fel a sütit.... - de a mondatot már nem tudta befejezni, mert Dina és Eddie rohantak be a házba. apjuk a táskáikkal a kezében nézte a jelenetet. - Szia, Freddie.
- Hello. - Úgy utálta Hunt ezeket a perceket. Annyira szerette volna elmondani mindazt, amit már hetek óta tervezett, de soha nem volt mersze hozzá. Félt felesége szemébe nézni.
- Jamesről van híred?
- Ha lenne, mondtam volna. - Mogorvább volt, mint szeretett volna, nem értette miért.
- Csak kérdeztem. - Vette ki Zoé a kezéből a táskákat, a szeme az utolsó együtt töltött napjuk óta csak szomorúbb volt. - Mikor jössz értük legközelebb?
- Ne haragudj csak... - próbált az előző hangsúlyért elnézést kérni, de egy autó érkezett a ház elé. Bruno szállt ki belőle, és ettől Freddie dühösen nézett Zoéra. - A gyerekek előtt hetyegsz ezzel a...?
- Ne húzd fel magad! Csillapodj már! - szólt rá neje.
- Ne mondd, hogy csillapodjak, mikor ez a szemét idejön a gyerekeim otthonába! Miért nem tudod ezt addig elintézni, amíg ők nincsenek itthon?
- Hagyd már békén! Csak a szerződést hoztam, mert át akarta nézni. Már megyek is a pályára. Henry elindult már? - lépett melléjük Senna.
- Húzz innen! - lökte meg a mellkasát Freddie.
- Húzz innen te! - A brazil sem hagyta magát, olyanok voltak, mint régen gyerekkorukban.
- Elég legyen! - szólt rájuk a nő, de ők nem hallgattak rá.
- Most örülsz, mi? Végre megkaptad, amit akartál! - lépett Hunt egyre közelebb vetélytársához.
- Közöd? Te léptél le! - vágott vissza az.
- Minden részletbe beavattad? - fordult Freddie dühösen Zoé felé. - Ennyire jóban vagytok?
- Ne ordibálj itt! Semmi közöd hozzá! Te akartál válni, nem? Akkor most mit vagy felháborodva?
- De sürgős lett hirtelen! Most, hogy már megvan az utódom, nem ér rá?
- Az elődöd is én voltam. - szúrta oda Bruno, ha balhéról van szó, ő sem megy a szomszédba. Ezt pedig korábban is szívesen a férfi orra alá dörgölte, mert tudta, hogy ezzel fel tudja dühíteni.
- Te szemét állat! - húzott be neki Hunt, amitől a brazil elterült a kavicságyon. Addigra már Senna is elvesztette az eszét, és fekvő helyzetben visszarúgott.
- Elég! - üvöltött rájuk a házból kirohanó idősebb Irvine, mire Senna rögtön magához tért, Freddie viszont nem törődött apósával. - Elment az eszetek? - mutatott a ház felé ahol, a gyerekek a konyhaablakban ijedten nézték a kinti eseményeket. - Áll már le te idióta! - lökte dühösen félre Huntot, aki most már apósa felé emelte ütésre a kezét, de ő is meglátta Dina és kis Eddie meghökkent arcát, és leengedte a kezét. - Menj innen! Ne is lássalak! - kiabált Irvine. - Szégyen vagy!
- Apu! - szólt rá Zoé.
- Te fordítottál hátat nekik, úgyhogy ne mutogass senkire, csak saját magadra! - Fejezte be a vitát Eddie. - Negyven éves létedre sincs több eszed, mint korábban! Te kezdted, és te tettél tönkre mindent!
- Persze! Te megmondtad! Kurva jó, hogy mások életét olyan könnyen helyre tudod rakni, de a magadét, azt nem!
- Milyen magamét? Az elmúlt harminc évben a te szarodat pucoltam! A te feladataidat végeztem el.
- Azért ne hagyd ki a lányodat sem!
- Ő a lányom, és az a dolgom, hogy segítsek neki! De te nem vagy nekem senki!
- Végre! Ezt kérem tőled harminc éve, hogy szállj le rólam! Nem kell az én dolgaimat rendezgetned! Nem kell a családomét sem!
- Milyen családod? Amelyiket elhagytad?
- Soha nem is volt az enyém! Kisajátítottad magadnak!
- Te hülye vagy!
- Igen, lehet, hogy igazad van. - vette halkabbra magát Freddie. - De ez a véleményem. Lehet, hogy Zoé hálás érte, hogy mindig ott voltál mellettünk, amikor baj volt, de...
- De? - horkant fel Eddie.
- De jobb lett volna, ha hagyod, hogy mi oldjuk meg.
- Hogy mondhatsz ilyet? - nézett rá neje könnyes szemekkel.
- Emlékszel, milyen jól megvoltunk, mikor Jamesék még kicsik voltak? Csak mi voltunk öten, és nem volt szükségünk senkire. Maradnunk kellett volna, már tudom! Azóta minden elromlott.
- Most akkor hibáztassuk apámat meg Huntert, hogy visszahívtak versenyezni?
- Nem. Mi hibáztunk. - lehajtott fejjel visszament a kocsihoz, Eddie és Bruno félrevonultak.
- Szeretlek, de nem hiszem, hogy.... - kezdett bele Zoé.
- Igen, tudom. Én is így vagyok ezzel. - nézett vissza rá szomorúan Hunt. - Én is szeretlek, de már túl sok minden történt. Tudom, hogy én hibáztam nagyobbat, de már nem tudom visszacsinálni.
- Akkor viszed el a kicsiket, és oda ahova akarod. - fejezte be Zoé a beszélgetést, nem tudott többet férjével beszélni, könnyei a torkát marták.
- Légy jó kicsi Zuzu! - Huntnak még annyi ereje maradt, hogy gyorsan beüljön az autóba, kihajtson a főútra, de ott már félre kellett állnia, mert könnyei nem engedték, hogy tovább vezessen. Most értette csak meg, hogy elveszített mindent, amiről hat éves kora óta álmodott. Mikor sikerült végre megnyugodnia, egy hirtelen ötlettől vezérelve, London egyik külvárosi temetője felé vette az irányt. Henry sírja felé lépkedve egy idős – majdnem kilencven éves - ember görnyedt háttal ült a sír előtti padon. Sejtette, hogy ki lehet az, Johnnak fia halála után még sok ideje jutott a gyászra. Évek óta nem beszélt vele, tudta, hogy a családból már csak az öreg él, ő sem jár már sehova csak a temetőbe, és haza. Korához képest jó fizikai állapotnak örvendett, mikor a látogatóra nézett, egy ideig kutatott az emlékei között.
- Hunt? Freddie Hunt?
- Igen. Szia, John. - ült le mellé a férfi, hangja szelíd volt. Mosolyogva jegyezte meg magának, hogy igaza volt Leonak. Ha egy Surtees mellé ül le az ember, valami megmagyarázhatatlan lelki béke telepedik rá. Ezt érezte állandóan Henry mellett, és ugyanezt érzi most az öreg Surtees mellett is.
- Gondok? - kérdezte az öreg.
- Az mindig van...
- Ne ködösíts fiam! Kilencven fölött vagyok, fél lábbal a sírban, nincs időm a mellébeszélésre. - Az öreg rendre intése is ugyanolyan lágy volt, mintha az időjárásról beszélgetnének.
- Nem akarlak ezzel terhelni.
- Miért?
- Nem tudom, mert....
- Mert öreg vagyok, és egyedül maradtam? Mert a Jó Isten odafönt úgy döntött, hogy harminc évig gyászoljam a fiamat? - keserűen elmosolyogta magát. - Hidd el én már mindent kibírok!
- Zoé és én....elválunk.
- Ez szomorú. A gyerekek már nagyok, nem?
- Nem még van két kicsi. Lassan hat évesek.
- Ikrek ők is? - kérdezte John vidáman. - Te valamit nagyon tudsz! - csettintett elismerően, mire Freddie felnevetett. - Öt gyerek! Az szép! Becsüld meg őket! Nem tudhatod mennyi idő adatik meg velük!
- Hát nekem nem sok, Zoénál maradnak.
- Mi történt tulajdonképpen? Gyerekkorotok óta szeretitek egymást.
- Elcsesztük, többnyire én.
- Egy másik nő?
- Igen, az is volt. - húzta el a száját Hunt.
- Nem is egy, igaz?
- Aha.
- És Bruno újra Zoé mellett van, amitől te teljesen bepánikoltál. - Összegezte John a történteket, mire Freddie hitetlenkedve nézett rá.
- Honnan tudsz te ennyit rólunk?
- Mesélték.
- Kicsoda?
- Gyere velem! - támaszkodott az öreg a botjára. - Bemutatlak a sofőrömnek. - mutatott a kocsija felé.
- Tessék? - Freddie még mindig tátott szájjal bámult az öregre, de a lábai vitték utána.
Ahogy az autóhoz közelítettek, egy szőke hosszú hajú, szakállas, megviselt arcú fiú szállt ki belőle. Mikor Freddie felismerte fiát a földbe gyökerezett a lába. Mikor John ezt észrevette, belekezdett a magyarázatba.
- Egy hete jött, az ajtómat kaparta, azt hittem egy kóbor kutya. Kirabolták, megverték, szörnyű állapotban volt. Nem sokat beszél azóta sem, de mikor a kezembe került egy eltépett fénykép a kabátjából...te voltál rajta. Akkor tudtam meg, hogy ő a fiad. Hasonlít rád. - Hunt könnyes szemmel hallgatta az öreget. - Menj beszélj vele, aztán hazamegyünk hozzám!
Freddie olyan szorosan ölelte magához John-t, amennyire csak tudta. Úgy zokogott, mint egy gyerek. Egy kéz érintette meg a hátát, felnézett, de könnyeitől csak egy homályos foltot látott.
- Apu?
- Ne haragudj! - ölelte át tékozló fiát. - Szeretlek James! Nagyon szeretlek.

http://www.youtube.com/watch?v=dQTXs8D8f3c

 Huszonnegyedik rész

 Freddie csendben hallgatta fia beszámolóját, egy szót sem szólt, egyszerűen csak élvezte a látványt, hogy itt ült vele szemben. Boldog volt, még ha az amit hallott iszonyú fájdalommal is töltötte el.
- Itt maradok veled! - szólalt meg végül.
- Nem. Nem. Egyelőre nem akarom....anyunak se szólj!
- Ezt mégis, hogy képzeled? - horkant fel. - Ez képtelenség! Kis híján az eszét veszti...
- Tudom, hidd el! De nincs szükségem rá, hogy Eddievel megint a fejem fölött döntsenek. Jól vagyok, ennyit mondj neki! De nem akarom, hogy megtudják, hogy hol vagyok.
- James! Ne tedd ezt anyáddal! Nem ezt érdemli!
- Egyszerűen még nem akarok....nem akarok ezer meg ezer kérdésre válaszolni. Kell egy kis idő! Mindent elcsesztem, és tudnom kell, hogy hogyan tovább. De ha itt vagytok velem....ne haragudj, hogy ezt mondom....de akkor nem hallom a saját gondolataimat.
- Miért kell neked állandóan tízszer több figyelem, mint a testvéreidnek? - ugrott fel Freddie idegesen. Lelkiismeret furdalása volt, de nem értette, hogy miért. Dühös volt, hogy James olyan dolgokról beszélt, amikről eddig nem sok szó esett közöttük.
- Nem tudom. De kell. Én ilyen vagyok. Ideje lenne elfogadnotok.
- Szerinted eddig nem fogadtunk el?
- Ha arra gondolsz, hogy kimostatok-e időnként a maszlagból, amibe keveredtem, akkor igen. Tudom, hogy mindent megtettetek, de...
- De ez nem volt elég. - sóhajtott apja. - Tiszta vagy?
- Amióta itt vagyok igen.
- Menni fog ez neked egyedül?
- Nem vagyok egyedül....
- John már idős, és azt sem tudja, hogy a drogot eszik vagy isszák! - legyintet a férfi.
- Ez a lényeg! Nem kell engem bezárni, mert ha akarok így is úgy is visszatérek oda ahonnan jöttem. De nem akarok! Elég volt! Egy életre. De tudom, hogy ti nem bíznátok meg bennem, állandóan minden lépésemet figyelnétek, és ez rohadt idegesítő tud lenni. Johnban éppen az a jó, hogy azt sem tudja, hogy mi a bajom. Ő nemcsak a drogost látja bennem.
- Miért szerinted én igen? A fiam vagy. Volt egy idő, amikor engem is csak piásnak hívott mindenki, de én nem bújtam el előle. Mert ha tetszik, ha nem, én piás voltam, te pedig drogos. - kiabált Freddie.
- Én nem bújok el....
- Akkor mit csinálsz?
- Tudni akarom, hogy mi a fenét kezdjek magammal? Tudom, hogy hálásnak kellene lennem, hogy van pénzünk, és van lehetőségem azt csinálni, amit imádok, de nem vagyok biztos benne, hogy jó vagyok-e másra?
- Például arra, hogy egy kilencven éves ember sofőrje legyél? - gúnyolódott Freddie. - Ez gyávaság! Nem bújhatsz el! Nem könnyítheted meg az életet ennyire magadnak! Nem vagy már gyerek, aki ha hülyeséget csinált akkor elbújik a pincébe, vagy a kezébe temeti az arcát! Ez nem így megy!
- Nevezz gyávának, ha akarsz, vagy gyereknek, ha az jobban tetszik, de most az egyszer az lesz, amit én akarok! Ha ideküldöd anyuékat, vagy meglátom Hanket a környéken, lelépek! - kezdett James fenyegetőzésbe.
- Ne zsarolj! - fenyegette meg apja is.
- Nem érdekel, hogy tetszik vagy sem! Ennyire nehéz azt tenni, amit én szeretnék?
- Nem. De ez nem fair húzás a többiekkel szemben! Ennyire nem lehetsz önző!
- Annak kell lennem! Erre van szükségem!
- Tudod te, hogy milyen érzés úgy élni, hogy azt sem tudod, hogy él-e még a gyereked? Hogy nem tudsz, mit mondani a testvéreinek, hogy megvigasztalódjanak? Henry abba akarta hagyni a versenyzést, hogy téged keressen. Kis Zuzut megtámadták Londonban, amikor utánad koslatott. A kicsiknek már nem tudunk, mit hazudni, csak elringatjuk őket, ha sírnak utánad. Ne törődj anyáddal, ne törődj velem, csak őket nézd, kérlek! - James háttal állt apjának, szemmel láthatóan nem volt több mondanivalója. - James, könyörgöm!
- Felhívom őket, de többre nem vagyok most hajlandó! Van nálad mobil? - Freddie átnyújtotta a készüléket, majd leült az egyik sarokba és végighallgatta, ahogyan a fia ugyanolyan ridegen, közömbösen beszél előbb az anyjával, majd a kicsikkel, mint vele. Henryt és kis Zuzut nem érte el.
- Nem próbálod meg később?
- Nem. Indulnod kell, majd elmondod nekik, miről beszéltünk. - válaszolt a fiú faarccal.
- Nem muszáj, még tudok maradni.... - sóhajtott. - De te nem akarod, hogy maradjak, igaz? Kérlek vigyázz magadra! - lépett közelebb hozzá, hogy megölelje. - Nagyon szeretlek, még akkor is ha te ezt nem hiszed el.
- Én is szeretlek. Tudom, hogy szeretsz, és anya is, de jó lenne, ha meg is értenétek. - adott egy puszit apjának, majd kiment a házból, hátra sem nézett. Freddie megsemmisülve huppant vissza a székre.
- Adj egy kis időt neki! - szólalt meg John az ajtóból.
- Mit csesztem el?
- Nem tudom.
- Annyira hiányzik Henry! Ő biztosan tudná a megoldást.
- Freddie fiam! - ült le mellé az öreg. - Az évek folyamán rájöttem valamire. Az ahogyan ti – te, Leo, Zoé – a fiamra emlékeztek, az nagyon jól esik nekem. De ne lássatok bele többet, mint, ami volt! Ő csak egy tizennyolc éves fiatal volt, aki az akkori önmagatokhoz képest komolyabb, és érettebb volt nálatok, de ennyi. Ő nem Bölcs Salamon, és nem volt tökéletes. Henry meghalt, és nem támaszkodhatsz életed végéig arra, hogy ő mit tett volna a helyedben, mert azt már soha nem fogod megtudni. Tudom, hogy nem sok dicséretet kaptál életedben, és hogy Eddievel együtt az élet nem habos torta. Tudom, hogy soha nem volt senki, aki megvédett volna. De – így túl a negyvenen – miért nem hiszed el végre, hogy lettél valaki? Világbajnok vagy, csodálatos apa, és szerető férj. Jó, értem én, hogy most elváltok, és hogy megcsaltad Zoét, de mind a ketten tudjuk, hogy az nem szólt semmiről, csak az egodról. Elfáradtatok, mert magatokra soha nem hagytatok időt. Ezen mindenki végigmegy egyszer, de nem szabad feladni.
- Ezen már kár keseregni....
- El akarsz te válni Zoétól? Komolyan ezt akarod?
- Nem. Gyerekkorom óta csak őt szeretem, és nem is fogok mást szeretni.
- Akkor?
- Elcsesztem! Már nem lehet visszacsinálni!
- Ugyan már! Mi volt, amikor elvonó előtt álltál? Akkor is elcseszted – ahogy te mondtad – és megbocsátott. Vagy, amikor Japán és Európa távolságából telefonon keresztül öltétek egymást? Azt is túléltétek. Ezt is át fogjátok vészelni. Ne hagyd magad egyedül!
- Ezt hogy érted?
- Apád abba halt bele, hogy a sok barát és barátnő mellett, olyan egyedül volt, mint az ujja. Freddie! Ha te egyedül maradsz, nem fogod túlélni! Mindig azt mondtad, hogy neked Zoé olyan, mint a levegő....Mi történt? Már nem akarsz lélegezni?
- Hidd el, hogy már ezt nem lehet helyrehozni!
- Beszéljek vele?
- Nem most mondtad, hogy legyek önálló?
- Azért tudod a feleségednek sem ártana felnyitni a szemét. Ha önsajnálatról van szó, ő sem piskóta! Ugye így szoktátok mondani? - Freddie hangosan felnevetett.
- Igen, így. Tudom, de Zoé hozzám képest.....ő olyan tökéletes. Én mindig lúzernek éreztem magam mellette.
- Ezt elmondtad neki is?
- Dehogy.
- Egyszer sem? - Hunt csak a fejét csóválta. - Miért?
- Mert összetettem a két kezem, hogy egyáltalán szóba állt velem. Nem vagyok egy főnyeremény, ezt mindig is tudtam, és Eddie is állandóan a fejemhez vágta.
- Jaj! Eddie! Ha a lányáról van szó se lát, se hall!
- Ebben azért igaza van!
- Dehogy van!
- Mindegy! Most már csak a gyerekek érdekelnek! Bár szemmel láthatóan ott is elrontottam egy csomó dolgot. Tudod, kivel jár a lányom? Greg Mansellel. Apakomplexusa van a lányomnak. Gondolom nem hiába!
- Freddie, te elképesztő vagy! Te direkt kínzod magad? - tápászkodott fel az öreg a helyéről., és kiment a szobából. Freddie pedig egy idő után búcsút vett a Surtees háztól, és eredeti úti célja felé indult.

 Huszonötödik rész

Zoé miután beszélt James-szel zokogva rogyott össze a hálószobában. Annyira rázta a sírás, hogy szinte önkívületi állapotba került. Annyi ereje még maradt, hogy a tenyerét a szájára nyomja, hogy a szomszéd szobában játszó ikrek ne halljanak meg semmit a fájdalmából. Eddie így talált rá, és kétségbeesve rázta meg, hogy végre abbahagyja a sírást. A legrosszabbtól tartott.
- Él. - Lánya csak ennyit bírt kinyögni, majd apja karjaiba omlott.
- Hála Istennek. - sóhajtott megkönnyebbülten Irvine. - Akkor örülj végre! Érte megyünk, és hazahozzuk!
- Nem lehet. Nem mondta meg, hogy hol van. Egyedül akar maradni.
- Micsoda? Ez hülyeség! Vissza kell mennie Jeffhez! - ordított Eddie. - Melyik telefonon hívott? Le lehet nyomozni.... - ugrott fel.
- Nem. - kapta ki lánya a kezéből a készüléket. - Nem akarom, hogy megint eltűnjön! Azt mondta, hogy Freddie látta, hogy jó helyen van, és ő beleegyezett.
- Freddie! - fújtatott rosszallóan apja. - Kit érdekel?
- Engem.
- Na, jó nekem most van elegem.
- Tudom, hogy utálod....
- Nem utálom, de nem hiszem, hogy csak neki kellene ebben döntenie.
- Én bízom benne!
- Miután végigkefélte a fél országot? Bravó! - vágta a fejéhez, de rögtön utána meg is bánta. - Ne haragudj!
- Nem hiszem el, hogy annyi év után még mindig nem tudtad elfogadni.
- Azt nem tudom elfogadni, aki mellette lesz belőled.
- Miért ki lesz belőlem?
- Egy meghunyászkodó, önbizalom hiányos kis liba! Régen ezért megölted volna, de minimum kikezdtél volna az első utadba kerülő suhanccal.
- Már nem vagyok fiatal!
- Ugyan már Zoé! A mai napig állva pisilnek utánad a férfiak!
- Ezt kétlem. De anya is vagyok, és példát kell mutatnom nekik.
- Miből megalkuvásból?
- Abból, hogy végig harcolhatják az életüket, de a végén azzal jutnak előrébb, ha a szívükre hallgatnak. Én szeretem Freddiet, még akkor is, ha téged ettől a hideg ráz így húsz év után is. Ha félrelépett, megvolt rá az oka. Ez nem tartozik senkire rajtunk kívül!
- Jól értem, hogy visszamész hozzá?
- Nem hiszem.
- Akkor nem értelek. Mellesleg nem tudom, miért nem veszed észre, hogy Senna ezerrel nyomul rád?
- Apu! Hagyd már ezt abba! A te egodnak tényleg az kell, hogy én is megcsaljam Freddie-t? Komolyan csak akkor állok meg előtted, ha visszaadom a kölcsönt? Ezt nem hiszem el!
- Nem, csak végre szeretnék egy olyan embert látni melletted, akire nyugodtan rábíználak.
- Sajnálom, hogy megint csalódnod kell bennem! - vonult ki Zoé sértődötten a szobából. Egy darabig nem álltak szóba Eddievel, aki inkább Miamiba menekült a gondok elől. Úgy érezte, hogy az utóbbi heteket itt tudja a legjobban kipihenni. Zoé eközben minden nap abban reménykedett, hogy újabb telefont kap James-től. Freddie hazajött a futamok után, és elvitte magához a kicsiket. Kis Zuzunak rengeteg munkája volt, Henryt pedig ki sem lehetett robbantani a csapat gyárából, így egyedül nézett a hétvége elé. Takarított, ruhákat szanált, amit azonnal abbahagyott, mikor Freddie egy-két holmijához ért. Nem tudta, hogyan kerültek a költözködésnél ezek az egyik bőröndbe, de most hogy a kezébe fogta, képtelen volt letenni őket. Beleszagolt, még lehetett érezni benne az illatát, annyira hiányzott neki a férfi, mint még soha. Sírni tudott volna, iszonyú késztetést érzett, hogy felhívja, minden erejére szüksége volt, hogy ne tegye. Végül kirohant a szobából, felkapta a kabátját, és elhajtott otthonról.
- Szia. Micsoda kellemes meglepetés! - üdvözölte a férfi. - Baj van?
- Nem, csak kellett valaki...egyedül maradtam otthon, és... - kezdett bele a magyarázkodásba, de mivel a férfi meglepetten nézett rá azokkal a szép szemekkel, mint régen, elakadt a szava.
- Gyere! - húzta be gyengéden Bruno a küszöbről. - Mi a baj?
- Bruno én.... - hirtelen a férfi ajkaira tapadt, egyre mohóbban csókolta.
- Állj! Állj! -. lihegett a férfi. - Megtudhatnám a részleteket?
- Nem! - csókolta meg újra a férfit, de ismét eltolta magától Senna.
- Én nem szórakozni akarok Zu.
- Én sem. - szorosan átölelte a nyakát, és most már Bruno is megadta magát. Magához húzta, gyengéden simogatta miközben vetkőztette. Több, mint húsz év késéssel, de végre egymáséi lettek. Fáradtan, de boldogan simogatták egymást a szőnyegen.
- Remélem ez nem csak egy egyszeri alkalom volt! - nyomott egy puszit a vállára a férfi.
- Én is remélem. - mosolygott rá. - Bebizonyítom, jó? - húzta magára, aminek Bruno vigyorogva engedelmeskedett. - De persze, ha nem bírod a tempót. - cukkolta.
- Viccesnek tetszik lenni Zoé néninek. - vágott vissza Senna is. Szenvedélyesen beleharapott a nő nyakába, majd a vállába.
- Áu. Azt hittem a vámpírkodás Raikkonennel együtt eltűnt a Forma 1-ből! - hahotázott Zoé.
- Hogy mi van? - kérdezett vissza a brazil is nevetve. - Na megállj! - apró harapásokkal lepte el a nő testét.
- Ne! Állj! Elég! - kérte Zoé nevetve.
- Akkor ha kérhetem, ne nosztalgiázzon a néni, ha velem van! - nézett rá Bruno vidáman.
- Jogos! Elnézését kérem!
- Megbocsájtok most az egyszer, de csak azért mert annyira hosszú idő óta vágyom rád! - nézett rá komoly tekintettel. - Szeretlek, még akkor is ha tudom, hogy te nem engem szeretsz. Soha nem várom el, hogy ha azt mondom, hogy szeretlek, arra azt válaszold, hogy te is engem, egyszerűen csak ki kellett mondanom.
- Bruno....
- Csssss. - Egy csókkal tapasztotta be Zoé száját. Tudta, hogy amit a nő mondani akar, az neki nem lenne kedvező. Most ez nem érdekelte, itt volt vele, és ezt semmire sem cserélte volna el. Szenvedélyesen, és gyengéden szeretkeztek tovább.
A reggel már a hálószobában érte őket, Bruno apró csókokkal ébresztette szerelmét, akinek még nagyon nem akaródzott felkelni. Mikor a mobilja is zörögni kezdett az éjjeli szekrényen, végképp nyűgössé vált.
- Mondd meg légyszi neki – bármelyik gyerekem is legyen az – hogy egy kis nyugi nekem is jár! - dünnyögte a párnába, amin Bruno olyan jól szórakozott, hogy anélkül vette fel a telefont, hogy megnézte volna a kijelzőt. Nevetve szólt bele.
- Bárki vagy Zoé Irvine gyerekei közül, anyukád azt üzeni, hogy neki is jár egy kis nyugalom. 
- Tényleg Senna? Muszáj a gyerekeim orrára kötnöd, hogy lefektetted az anyjukat? - morgott bele Hunt, Bruno levegőt is elfelejtett venni ijedtében.
- Freddie! Hello. - Erre Zoé is ijedten ugrott fel az ágyban. - Adom.
- Freddie? Baj van?
- Azon kívül, hogy Senna ágyában hancúrozol? Semmi tök happy minden! - gúnyolódott.
- Na jó ezt inkább hanyagoljuk! Miért hívtál?
- Dina megint lázas, és valamit motyogott arról, hogy kiütései lettek az egyik gyógyszerétől. Melyik az, mert nem akarom, hogy valami olyat adjak neki, amitől baja lesz. Az ilyeneket azért közölhetnéd velem két hempergés között!
- Fogd vissza magad! Az az a gyógyszer volt, amit a torkára kapott. Lázcsillapítóra nem allergiás. De inkább elmegyek érte, és...
- Isten ments! Még jó pár numerát be kell pótolnotok a kis brazillal. - húzta tovább férje.
- Most már elég legyen! Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok!
- A gyerekek ebből nem tudhatnak meg semmit! Ha csak egyszer is visszahallom, hogy Sennával hetyegtél a kicsik orra előtt....megölöm őt is, téged is.
- Ez kedves volt, köszi. - húzte el a száját Zoé. - Mennyi a láza? Biztos, hogy kell...
- Köszi, de húsz év alatt megtanultam lázat mérni, nem vagyok hülye. Jó szórakozást, a többit majd én megoldom! - azzal lecsapta a telefont. Zoé annyira bepánikolt, hogy nem tudott tisztán gondolkodni, gyorsan magára kapta ruháit.
- Hova mész? - szólt rá Bruno.
- Meg kell magyaráznom neki! - az ajtó felé csörtetett.
- Mit? Zoé! - kiabált utána Senna, de a nő nem hallgatott rá.
Meg sem állt a repülőtérig, ahonnan Alderbe vitette magát. Két órával később már a régi otthonuk felé autózott, nem volt nyugodtabb, mint mikor elindult. Nagy sebességgel fordult be a ház elé, Freddie a konyhaablakból látta, és elé sietett.
- Mit keresel te itt? - rontott ki az ajtón, szemmel láthatóan ő sem tudott lehiggadni a telefon óta.
- Meg akarom nézni Dinát! - próbálta kikerülni a férfit, de ő az ajtóban utolérte, és erősen megszorítva karját maga felé fordította.
- Nem fogod!
- Ezt te nem tilthatod meg!
- Alszik, Eddie is, úgyhogy ha kérhetem ne keltsd fel őket! - sziszegte Freddie a nő képébe. Ahogy közel hajolt Zoé orrát az az ismerős, és annyira vágyott illat ütötte meg. Beleszédült, önkéntelenül közel hajolt férjéhez, és becsukta a szemét.
- Freddie. - suttogta, de a férfi nem reagált. A kezén enyhült a szorítás, mire kinyitotta szemeit, és ugyanazt a gyengédséget látta az arcán, mint régen. Még közelebb hajolt, hogy megcsókolja. Freddie egy ideig hagyta, sőt viszonozta a csókot, majd az ajkaiba suttogva gúnyosan megkérdezte:
- Egy nap alatt két férfi? Tisztára, mint a régi szép időkben, nem igaz?
- Dögölj meg! - szitkozódott a nő.
- Miért Senna az özvegyeket jobban csípi? - Zoé nem bírta tovább, és teljes erővel pofonvágta. Majd újra. Freddie a harmadik pofon elől kitérve lefogta a kezét. - Menj haza! Szánalmas vagy! - Zoé a könnyeitől fojtogatva szédelgett ki az ajtón. Megalázták. Az ő Freddieje alázta meg! Maga sem tudta hogyan, de valahogyan eljutott a repülőtérig, majd onnan haza. Nem érdekelte semmi! Alig várta, hogy hazaérve, végre átadja magát a fájdalomnak! Amint belépett a ház ajtaján keserves zokogásba kezdett.

 Huszonhatodik rész 

A helyzet Freddie és Zoé között végleg elmérgesedett, és ezen az sem segített, hogy mikor a férfi visszavitte a kicsiket, ismételten Brunoba botlott.
- Mi a jó büdös francot keresel te itt? Nem megmondtam, hogy ha a gyerekek itt vannak, te szívódj fel? - esett neki Hunt rögtön a brazilnak, mikor ő nyitott ajtót.
- Te ki vagy? - kérdezősködött Dina rögtön.
- Na, most magyarázd meg neki! - csattant fel Freddie.
- Szia. Én anyukád barátja vagyok.
- Anyunak apu a barátja. - húzta el kis Eddie a száját, miközben kikerülte a férfit. - Gyere apu! Megmutatom a várat, amiről meséltem! - nyújtotta Freddie felé a kicsi kezét, Dina is tüntetően az apjába kapaszkodott, Hunt pedig gúnyosan Brunora nézve súgta a brazil felé.
- Ez az én családom! Keress magadnak másikat lúzer!
Miután megnézte kis Eddie szobájában a legújabb alkotásokat, elérkezettnek látta az időt, hogy elinduljon. A kicsik óriási ölelés és puszi halmaz után végre útjára engedték. Feldobódva kocogott le a lépcsőn, mikor Zoéba botlott.
- Éppen érted indultam. Azt hittem elfelejtetted, hogy ez nem a te házad! - vágta hozzá a nő, mire Hunt jókedve rögtön szertefoszlott.
- Megmondtam, hogy mi fog történni, ha ez a szemét itt lesz, mikor a gyerekeket hozom! - fenyegetőzött.
- Azt engedek ide be, akit akarok!
- Jól megdolgozik ezért a kiváltságért? - szúrta oda Hunt, miközben már Sennát méregette.
- Elég! Ne sértegesd Zoét többet! Nem tudsz te intelligensen odébbállni? - Freddie jó közel ment a férfihez, aki állta a tekintetét.
- Én odébbállhatok te szerencsétlen, de nem tűnt még fel, hogy minden egyes alkalommal, amikor megcsókolod itt vagyok vele? - súgta. - Hiába ébred melletted reggel, velem fekszik le! - Mikor látta, hogy Bruno kellőképpen lesápadt a hallottaktól, elégedetten továbbállt.
James a néhány hétig tartó önkéntes száműzetés után belátta, hogy apjának igaza volt, nem bujdoshat örökre. Külsőre határozottan, de valójában csordultig tele kétellyel és félelemmel kereste fel a Forma 1 mindenható urát, aki ezekben az években Berger volt.
- Tessék!
- Hello. Beszélhetünk?
- Úgy érti, hogy jó napot kívánok.
- Persze. Üdvözlöm. - szorította össze a száját a fiú.
- Hallgatom. - mutatott az osztrák egy fotel felé.
- Szeretnék engedélyt kérni arra, hogy újra versenyezhessek.
- Az engedélyét bevonták. Nincs miről beszélnünk.
- Hajlandó vagyok bármilyen feltételnek....
- De nem kell. Úgy értem nem lenne értelme. A mezőny telítve van, magának nincs szerződése, és őszintén szólva kétlem, hogy bárki is kapkodna maga után.
- Te is leszerződtetted apámat annak idején az elvonó után. Csak találok én is egy hozzád hasonló balekot! - jött ki a béketűrésből Hunt.
- Ennyi volt, nincs miről beszélnünk! - állt fel Berger.
- Rohadj meg! - morgott a fiú, miközben az ajtó felé indult.
- Egy jó tanács. Keríts magadnak egy menedzsert, mert pocsék a tárgyalási stílusod!
- Berger! - szólt a férfi után, aki már az asztalán matatott, és most érdeklődve fordult meg.
- Igen?
- Kapd be! - azzal becsapta az ajtót. A folyosón az éppen megérkező apjába botlott.
- James! - köszöntötte az vidáman. - De jó téged látni! Mi járatban?
- Éppen kitorpedóztam magam örökre innen! - rántotta meg a fiú a vállát, majd útjára indult. - Egyébként.... - fordult meg félúton. - igaz, hogy anyu meg Bruno?
- Úgy néz ki!
- De egy marha vagy!
- Vigyázz a szádra! - dörgött tőle az egész folyosó, de a fiú már árkon-bokron túl volt.
- Mi van már megint? - robbant ki az ajtón Gerhard. - Á. Szia Freddie.
- Hello. - fogtak kezet. - Mit csinált?
- Gyere be!
- Mi történt? - aggódott Hunt tovább.
- Mi van vele? Tegnap megfenyegette a titkárnőmet, hogy neki mára azonnal időpont kell. Aztán bejött, és mikor nem estem azonnal hanyatt tőle, felszólított, hogy kapjam be. Ja! És hogy rohadjak meg. De a sorrend nem biztos! Szóval?
- Fogalmam sincs, mi van vele! Nem áll szóba velünk. Egyedül akarja megoldani a gondjait. - sóhajtott Freddie.
- Látjuk, milyen jól megy neki. Tényleg igaz a pletyka?
- Melyik? Az az érzésem, hogy szinte csak mi vagyunk ezekben az átkozott hírekben.
- Hát az, hogy váltok?
- Hát miután az egykori kedvenced sikeresen lenyúlta a feleségemet....nagyon úgy fest.
- Kicsoda? Hogy Bruno és Zoé? Ezt nem hiszem el!
- Hidd el, én sem, de ez van. - állt fel Freddie a helyéről, hirtelen nagyon sietős lett neki.
- Hunt! Ugye nem estek egymásnak Sennával? A fiad nála versenyzik, és hát minden hétvégén találkoztok....
- Nyugi! Nem lesz több botrány! Most sietek, Alan már így is puffog, hogy leszarom a csapatot.
- Jó munkát!
- Neked is.
Zoé ugyan nem hallotta, hogy Freddie mit súgott Brunonak, de jól tudta, hogy nem kímélte barátját. Miután Freddie azon a bizonyos napon Alderneyben megalázta, úgy döntött, hogy ad Sennának és magának egy esélyt. Mindent megtett annak érdekében, hogy a férfi ne érezze állandóan azt, hogy ő csak második lehet Freddie mögött.
- Ne hallgass rá!
- Nem, persze. - játszotta meg magát a brazil. - Indulnom kell! Üzensz valamit Henrynek?
- Csak, hogy vigyázzon magára!
- Szép, mintha nem is autóversenyző lenne az anyja! - cukkolta nevetve, miközben megcsókolta.
- Az már olyan régen volt, hogy nem is emlékszem rá. - simult a férfihez. - Jó utat!
- Szeretlek.
Az ikrek – annak ellenére, hogy soha nem érdekelte őket túlzottan az autóverseny – ezen a hétvégén annyira meg voltak indulva, hogy ki akarnak menni egy versenyre, hogy Zoé majdnem a falra mászott tőlük. Bármit mondott, bármit csinált, mindenről ugyanaz jutott az eszükbe. Egyáltalán nem szándékozott kilátogatni egy futamra sem, pláne mostanság, hogy ők lettek az első számú pletyka téma.
- Hajrá Henry! Hajrá Henry! - üvöltötte körbe a nappaliban kis Eddie.
- És hajrá apuci csapata! - egészítette ki Dina.
- Elég! - kiabált rájuk. - Pakoljatok!
- Éljen! - üvöltötték, miközben rohantak fel a lépcsőn.
Talán a gyerekeknek tényleg van egy hatodik érzékük, mert ezen a hétvégén Henry kettőből kettő futamot megnyert a GP2 szériában. Zoé a kicsikkel éppen a második – vasárnapi – futam startjára ért a pályára. Bruno végtelenül örült nekik, de ugyanakkor tartott is a sajtótól, és nem kevésbé Fredietől. Félelme nem sokkal később be is igazolódott.
- Oké Senna, most van elegem belőled!
- Már megint mit csináltam? Te gyerekkorunk óta csak nyafogsz baszd meg!
- Ne parolázz itt a gyerekeimmel! Ha még egyszer...
- Tudom, tudom. Megölsz. - legyintett a brazil.
- Nem, de Zoé biztosan nem fogja megköszönni neked, hogy miattad veszíti el a gyerekeit.
- Miről dumálsz?
- Soha nem engedtük a gyerekeinket fényképezni, te meg anélkül hívod oda őket a csapatfotóra, hogy az anyjuk tudna róla. Most menj oda Zoéhoz, és kérdezd meg, hogy leadhatják-e? Úgyis nemmel fog válaszolni, és akkor a gatyát is leperlem rólad, ha csak egy helyen meglátom a kicsik arcát. - Elégedetten otthagyta Sennát, még egyszer visszanézett, mikor Bruno a távolban Alannel beszélgető Zoéhoz lépett. A gesztusaiból nem volt nehéz kitalálni, hogy Hunt bizony jól ismeri a feleségét, és ő hevesen tiltakozott a fotók miatt. Még néhányszor látta a nap folyamán a brazilt, akkor sem volt nyugodtabb. A csapata kettős győzelmét már régen elfelejtette, és az ügyvédek és a fotósok között szaladgált. Nagy harcok árán, de végül is késő estére elérte, amit akart, egyik újság sem hozza le a gyerekek fotóit. Hulla fáradtan szálltak fel a repülőre. A hangulatát az sem javította, hogy a kicsik egész úton tüntetőleg csak az apjukról és Henryről voltak hajlandóak beszélni. Megvetően néztek a férfire, mikor az hozzájuk szólt valamit. Csapattulajdonosként a legsikeresebb hétvégén volt túl, de egyáltalán nem tudott örülni neki. A fáradtság, a csalódás elvette a jókedvét. Tudta, hogy Freddie élvezettel tett neki keresztbe ott, ahol tudott. Mint, ahogy azt is sejtette, hogy a gyerekeknél sem lesz soha a kedvenc, hiszen ő az, aki az apjuk helyét vette el az anyjuk mellől. Borzasztó fáradtság vett erőt rajta, anélkül, hogy Zoéval egy-két szót is beszélt volna, ledőlt az ágyra, és szinte azonnal elaludt.

 Huszonhetedik rész

 Zoé érezte a férfiben dúló káoszt, szorosan hozzábújt, de ő annyira fáradt volt, hogy erre sem ébredt fel. A nő nem tudott elaludni, sokáig bámulta a plafont. Örült neki, hogy Bruno vele van, szerette, de nem tudta magát teljesen átadni ennek az érzésnek. Ő nem hozzá tartozott, és ezzel mindketten tisztában voltak. Kétségek közt őrlődött hajnalig, mígnem feladta a küzdelmet az álmatlansággal. Halkan felöltözött, majd lement a földszintre.
- Anyuci?
- Eddie! Még ne gyere le! Hajnali fél öt van kicsim. Aludjál!
- Miért fekszik Bruno az apu helyén?
Zoé nagyot sóhajtott, leült a lépcsőre, és az ölébe húzta fiát.
- Apu és én már nem fogunk együtt lakni.
- Soha?
- Soha.
- Most Bruno az apu?
- Nem. Apu az apu marad mindig.
- És akkor mi a Bruno neve? Lúzer?
- Ezt kitől hallottad?
- Apuci mondta neki. - vigyorgott a fiú.
- Ezt meg ne halljam tőled még egyszer. - vált szigorúvá Zoé hangja.
- Bocsánat. Anyuci? James miattam ment világgá?
- Jaj, dehogyis. - fúrta az arcát a kisfiú hajába. - Ő csak egy kicsit egyedül akar lenni. Egyáltalán semmi köze ennek hozzád, vagy Dinához.
- És a lúze...bocsánat Brunohoz?
- Hozzá sincs.
- Biztos? Mert Dina szerint van.
- Akkor megmondhatod neki, hogy téved.
- Anyuci! Eláruljak neked egy titkot?
- Hm?
- Dina direkt rálépett Bruno napszemüvegére, és apu azt mondta, hogy ügyes volt. De ugye anyu ilyet nem szabad?
- Nem. - próbált Zoé nyugalmat erőltetni magára. - Ezt tényleg nem szabad. Most menj még vissza az ágyba, jó? Álmos leszel, ha nem alszol még néhány órát.
- Jó, jó. Puszi. - cuppantott két hatalmas puszit anyja arcára, majd eltűnt az emeleten.
Zoé a telefonért nyúlt, de egy kéz hátulról átölelte.
- Hagyd a fenébe! Nem ér annyit, hogy összevessz vele megint. Legyen boldog! - morogta Senna a nyakába. Zoé megfordult és kezeit a férfi nyaka köré fonta.
- Ne haragudj!
- Rád? Nincs miért. - csókolta meg szerelmét.
- Nem tudom, miért csinálja ezt? Mi ebben a jó neki?
- Féltékeny. Ennyi az egész. - puszilgatta Zoé nyakát.
- Tűnjünk el egy időre! - vetette fel hirtelen a nő.
- Hogyan?
- Úgy hogy bepakolunk, és elhúzunk.
- És a kicsik? Utálnak engem, nem akarnak velem lenni.
- Én szeretlek téged, és ők is fognak, ha egy kicsit távol lesznek az apjuk hatásától. Ha Freddie nem morog állandóan a fülükbe, lesz idejük megismerni téged, és... - a férfi a tenyerét a szájára tapasztotta.
- Hogy volt az eleje?
- Hogy kicsit távol lesznek...
- Nem, még ez előtt? - hunyorított a férfi.
- Hogy....szeretlek, és....
- Igen, ez az! Erre gondoltam. - csókolta meg szenvedélyesen. - Napok óta ez az első dolog, aminek teljes szívemből örülni tudok.
- Akkor elutazunk?
- Biztosan ezt akarod?
- Ha azt szeretnéd, mehetünk ketten is. Freddie biztosan bevállalja a gyerekeket.
- Jaj Istenem! - horkant fel Senna. - Muszáj ennyit emlegetni? Tudom, hogy ő a gyerekeid apja, de minden második mondatodban szerepel. Idegesít!
- Bocs. - húzta vissza magához Zoé a férfit. - Egész életemben vele voltam, és még szokatlan.
- Jó, ne haragudj! Csak...
- Menjünk ketten! A kicsik még ráérnek az ismerkedéssel! - határozta el magát végre Zoé.
- Nagyon szemét vagyok, ha igent mondok?
- Nem. - nevetett fel a nő. - Azt is csodálom, hogy eddig kibírtad ezekkel a makacs Huntokkal. Akkor felhívom nagyiékat, vagy Soniát. Ők is vigyázhatnak rájuk hétvégéig.
- Örülni fognak neked ilyenkor. Jobb ötletem van! - simogatta érzékien szerelmét.
- És pedig?
- Gyere vissza az ágyba, és megsúgom! - indult el a férfi a lépcsőn. - Gyere! Vagy félsz?
- Én? Úgy ismersz? - kacérkodtak még egy darabig, de végül néhány fantasztikus órát töltöttek együtt.
Néhány óra szervezés kellett még délelőtt, de délután három körül végre elindulhattak vakációzni. Nem vágytak másra, csak csendre és nyugalomra, így Svájc felé vették az irányt. Volt egy nyugodt kertvárosi rész, ahol még annak idején Zoé vett magának egy kisebb lakást. Évente talán ha két hetet töltött itt, mikor üzleti úton volt, de ez most az elbújásra tökéletesen alkalmas volt. Nem terveztek semmi mást, csak, hogy annyi időt töltenek együtt, amennyit csak lehet.

 Huszonnyolcadik rész

 Nem hitték volna, hogy csupán négy nap adatik meg nekik teljes békében és szerelemben. Brunot a gyárból hívták, hogy amint teheti, jelenjen meg. A férfi idegesen csomagolt, majd búcsúzott.
- Visszamész?- kérdezte.
- Majd holnap. Nem sietek. Nincs kihez. - rántotta meg a vállát Zoé. - Jó utat!
- Tudom, hogy most utálsz. - adott egy puszit a homlokára szerelmének. - Én is utálom magamat.
- Veled semmi bajom, csak elegem van már a stresszes életből.
- Igen, nekem is. Csak jönnek nyugodtabb idők is! Szia.
Zoé még egy teljes napot maradt, volt miről gondolkodnia. Utálta, hogy ilyen nehezen válik le Freddieről. Szégyellt minden egyes percet, amikor azon kapta magát, hogy a férfiről ábrándozik. Próbálta megfejteni, hogy hol ronthatták el. Mi lehetett az a pont, ahol a férfi besokallt. Ismerte a férjét, tudta, hogy szereti, és ok nélkül nem tette volna azt, amit.
- Ennél rosszabb már nem lehet. Mit veszíthetek? - motyogta maga elé, miközben férje számát tárcsázta.
- Illik hazatelefonálni az exnek, miközben nászúton van az ember lánya az aktuális ágymelegítővel? - gúnyolódott Freddie.
- Mindig tudtad, hogy hogyan rúgjál belém még egyet! Hagyom, tombold ki magad végre! Most van időm! Gyerünk Hunt! Ne kímélj! Mesélj, miért utáltál meg!
- Te ittál?
- Nem. De elegem van abból, hogy állandóan arról gondolkozom, hogy hol és mit rontottam el. Mi volt az, ami miatt egy másik nőhöz kellett menekülnöd? Világosíts fel, mert én ebbe beleőrülök!
- Hol van Bruno?
- Visszahívták Londonba. Nekünk ez amúgy sem fog összejönni, mindig rossz volt az időzítés. Úgyhogy örülhetsz, már nem sokáig kell a gyerekeket ellene hangolnod! Válaszolj végre a kérdésemre! Miért csaltál meg?
- Ezt tényleg most akarod? Nem nagyon tudunk mi telefonon fontos dolgokat megbeszélni, ez soha nem jött össze.
- Én már nem vagyok neked fontos, úgyhogy akár most is megbeszélhetjük. Ne húzd az időt, csak adj egy választ! Miért? - kiabált Zoé.
- Nem tudom. Sajnálom! Őszintén! Nem akartalak megbántani, nem akartam a családomat szétbarmolni, ahogy James vágta a fejemhez. Nem tudom miért tettem.
- Tudod ez így sokkal megalázóbb.
- Ne haragudj! Nem ez volt a szándékom. Tudod, hogy szeretlek. Mindig is szerettelek, ezt nagyon jól tudod.
- Szar vagyok az ágyban? - csattant fel Zoé.
- Hogyan?
- Mert ahogy itt hallgatlak, akkor velünk semmi probléma nem volt. Csak erre tudok gondolni. Már negyven évesen nem vagyok vonzó?
- Ne legyél lökött Zuzu! Tudod, hogy bombanő vagy!
- Szóval jó nő vagyok, jó vagy legalábbis tűrhető az ágyban, és még szeretsz is. Akkor mi a gond? Csámcsogok?
- Mi? - nevetett Freddie. - Zoé nem benned van a hiba.
- Azt mondtad, hogy megfulladsz mellettem. Ez a baj? Buta vagyok? Egy eszetlen tyúk, aki rád telepszik?
- Jaj! Miért csinálod ezt? - fújtatott egyet Hunt. - Miért eszed ezen magad? Miért nem mentél Brunoval te is Londonba?
- Te nem akarod, hogy helyrejöjjenek a dolgok köztünk?
- Miért te akarod? Együtt élsz valakivel! - kiabált Freddie. - Tudja a szerelmed, hogy velem beszélgetsz?
- Nem tudnál egyszer egy kérdésre normális választ adni? Terelés, üvöltözés nélkül?
- Nem tudom Zoé. Szeretlek, és igen nagyon szeretném, ha újra együtt lennénk....
- De?
- De lennének feltételei, és tudom, hogy te ezeket nem fogadnád el.
- Honnan tudod?
- Jó, akkor helyesbítek. Te lehet, hogy elfogadnád, de apád addig rágná a füledet, hogy végül megint azt csinálnád, amit ő tanácsol.
- Miért lett neked apu megint vörös posztó? Tisztára, mint a régi szép időkben!
- Gondolkodj el azon, hogy miért vagy együtt Brunoval! Jó éjt Zuzu, most leteszem!
- Ne tedd le! Ezt én nem értem. Mi köze apámnak Brunohoz? - A vonal túloldalán hallotta, hogy Freddie nagyot sóhajt. - Ezt az egyet még magyarázd meg légy szíves. Soha többet nem lesz erőm felhívni téged.
- Amikor különköltöztünk, és Senna már ott settenkedett körülötted, téged még egyáltalán nem érdekelt. Pontosan nem tudom, hogy mikor adtál neki egy esélyt, de a fejemet merem tenni rá, hogy Eddie keze benne volt. Mindig azt csinálod, amit ő akar. Akát tudatosan, akár nem, de úgy táncolsz, úgy nevelsz gyereket, és úgy bánsz a férjeddel, ahogyan őneki tetszik. Nem mondom, hogy direkt csinálja, de fogalma sincs arról, hogy mekkora súlya van nálad minden egyes szavának. Amikor összeházasodtunk nem ezt ígérted Zuzu. Igazából te voltál az első, aki megcsalta a párját, és nem én. Azok a nők – nem volt sok, de tudom, hogy egy is elég – nem jelentettek semmit. A nevét sem tudom mindnek. Őszintén sajnálom, és bocsánatot kérek érte. Eszem ágában sem volt ezzel neked olyan gondot okozni, hogy kételkedj magadban, egyszerűen csak felejteni akartam.
- Jól értem, hogy – persze egy kicsit leegyszerűsítve – apám miatt van az egész? Azért mert szeret, és csak a legjobbat akarja nekem? Azért mert nem bírja elviselni, hogy ha valami olyasmi történik velem, aminek nem kellene? Tudom, hogy bánt téged, sokszor bánt téged, de miért nem szóltál neki? Én mindig is hagytam, hogy megvédd magad, akár vele szemben is. Azon kívül pedig elég szépen kihasználtuk az évek során, ha bébiszitterre volt szükségünk.
- Nem értettél meg Zuzu! De hagyjuk!
- Nem most már nem hagyom! Ha azt hiszed, hogy csak neked van eleged, akkor tévedsz! Soha egyetlen alkalommal sem tettél semmit, azért, hogy ne legyek rászorulva apám segítségére! Amióta visszamentél versenyezni, már csak az számított, meg maximum a gyerekek. Mellesleg volt melletted egy nő, aki jól jött a tárgyalásoknál a mély dekoltázzsal. Soha egy köszönöm nem hagyta el a szádat. Köszönöm, hogy vigyázol az öt gyerekemre, amíg én a sivatagban megélem az álmomat Zoé! Vagy köszönöm, hogy vezeted a csapatot, a háztartást, és az öt gyereket, amíg én egy hónapig az USA-ban tárgyalok, és a Nascar autóban tesztelek. Ja, hogy az a te gyerekkori álmod volt kislány? Kit érdekel! Nem vezettem volna, de legalább elhívhattál volna, hogy ott legyek! De neked fontosabb volt, hogy én a csapattal és a kicsikkel legyek! Tudod, ilyenkor kurva jól jött, hogy volt egy apám, akire számíthattam. Próbálj meg te egyszer öt gyerekkel az oldaladon nagy bevásárlást tartani, mert a férjed 14 idiótát hívott vacsorára, és csak délután szólt erről! És, amikor mindennel elkészülök, röhögve jegyzi meg, hogy lisztes a hajam. Lenyeltem, ezt is és még ezer dolgot! De az önsajnálat mellett gondold végig, hogy mit adtál, és mit kaptál cserébe! Ne azon járasd az agyad, hogy hol idegesített jobban az apám! Vagy, hogy a gyerekeimet Bruno ellen fordítsd, hanem azon, hogy én miért nem léptem félre addig, amíg együtt éltünk. Ha megvan a válasz, hívj fel, mert én már hetek óta keresem, és végre tudni akarom! Már leteheted a telefont! Ja, igen, és most már én is el akarok válni!

 Huszonkilencedik rész

http://www.youtube.com/watch?v=BotkJJk-Ltw

Zoét a férjével folytatott telefonbeszélgetés annyira felzaklatta, hogy úgy érezte, ha nem megy el rögtön sétálni agyvérzést kap. Felkapott egy sportcipőt, melegítőt, és futásnak eredt. Nem érdekelte, hogy merre, hogy mekkora távot tesz meg, nem akarta a zakatoló gondolatait hallani.
Az nem lehet, hogy csak ennyi jusson nekik! Megértette Freddiet, de úgy érezte, hogy az évek során elég áldozatot hozott érte, és a családért. Megtett mindent, ami az erejéből telt. Ennyire volt képes! Szerette a férfit, annyira, hogy tudta, soha többé nem lesz képes egy férfit sem úgy szeretni, mint őt. Megértette, pontosan tudta, hogy mi volt Freddie baja az apósával. Tulajdonképpen ugyanaz, mint Zoénak. Eddiet mindig a jó szándék vezette, annyira féltette, óvta őt, hogy akaratlanul is beleszólt az életébe. Biztos volt benne, hogy apja ugyanúgy szerette Freddiet, mint őt. Apja helyett apja volt, de egy férfi felé nehezebben mutatja ki az érzéseit. Nála ez a gyengeség jele. Egy lányt kényeztetni, szeretni az más! Freddienek soha nem volt apja. Egy legendával kellett beérnie. Zoé keserűen emlékezett vissza, hogy az évek során hányszor vigasztalta férjét amiatt, hogy úgy érezte, hogy mások többet tudnak édesapjáról, mint ő, a saját fia. Freddinek elege volt a róla szóló anekdotákból, emlékekből. Ő már szinte semmire nem emlékezett belőle, egy-két kopott közös fénykép, és néhány közös emlékkép, semmi más nem maradt utána. Egyszer Freddie bevallotta neki, hogy azért nem tudta soha nyíltan Eddiet a szívébe zárni, mert úgy érezte, hogy ezzel a saját apját csalja meg. Zoé ezt akkor őrültségnek nevezte, nem is sejtette, hogy ez ekkora teher lehet. A férfi azt is mondta neki, hogy gyerekként is azért szállt szembe nyíltan Irvine-nal, mert nem akart egy idegennek szót fogadni, mikor ezt annak idején az öreg Huntnak sem tette meg. Minden apró részlet az eszébe jutott!
- Mennyi mindent elmondtál nekem, és én nem hallgattalak meg! - beszélt gondolatban férjéhez. - Valójában én voltam, aki nem törődtem az érzéseiddel! - Habár fáradtságot egyáltalán nem érzett, mégis megállt, és az egyik fának dőlt. Az emlékképek úgy cikáztak a fejében, mint a villámok. Eddie mellett megszokta, hogy egy férfi nem beszél az érzéseiről, hacsak azok nem egy szerelmi vallomásba torkollanak. Valami hasonlót várt el Freddietől is, mindenről úgy gondolta, hogy úgy helyes, ahogy az ő apja gondolja. Hányszor voltak kételyei, mire a válasza az volt, hogy ha Eddie így csinálja, akkor az úgy helyes. Soha nem férjét követte, hanem az apját. Szégyenkezve vallotta be még maga előtt is, hogy a férfinek igaza van. Megint igaza van! Freddie valóban csak a kettes számú férfi volt az életében. A felismeréstől, a fa tövébe guggolva adta át magát a felszabadító sírásnak. Könnyei minden egyes fájó felismerést az arcán lecsorogva vittek távolabb tőle. Az idő, a hely nem bírt jelentőséggel számára többé, a múltban elkövetett hibáit siratta.

 

Kép


Freddie a telefont letéve megsemmisülve rogyott le a kanapéra. Csak nézett maga elé, és felesége szavai visszhangoztak a fejében. Valóban nem úgy alakult az életük, ahogyan azt ő annak idején eltervezte. Utálta, hogy Zoé mindig erősebbnek tűnt, mint ő. Utálta, hogy felesége soha nem hozzá fordult segítségért, hanem az apjához. Egy idő után ezt megunva, már nem is igyekezett azon, hogy Eddie elé kerüljön a rangsorban. Hálát adott az égnek, hogy az ő Zuzuja mellett ott lehetett az apja, ha ez az érzés neki már nem adatott meg. Nem érezte volna gáláns dolognak, ha ez ellen emel kifogást. Néha, mikor már nem bírt sértettségével, valóban szóvá tette, és talán durvábban, mint szerette volna....Annyira tudta annak idején, hogy ha újra versenyezni fog, azzal Zoé csak a második helyre kerül. Ez nem okozott soha gondot közöttük egészen addig, míg felesége is versenyzett. És akkor sem amíg Alderney biztonságot nyújtó rejtekében éltek, távol Eddietől és a motorsporttól. Abban az évben, mikor Bob hívására újra beült a kormány mögé, minden sorrend megváltozott. Átkozta magát azért, hogy soha nem volt erőszakosabb abban a kérdésben, hogy Zuzu is újra versenyezzen. Ott voltak a gyerekek, és a Henry balesete okozta trauma, amin a nő soha nem tudta magát túltenni, de akkor is meg kellett volna próbálnia. Valóban több teher szakadt Zoéra, mint rá, bár amikor tudott a húzósabb problémák megoldásánál mindig ott volt. Igaz, Eddie is. Hányszor érezte Freddie magát feleslegesnek! Hányszor kapta meg Eddie lesújtó pillantását egy-egy rossz döntés után! Hányszor érezte, hogy Zoé inkább kerüli a tekintetét, nehogy meglássa a szemében, hogy megint az apjának volt igaza. Milyen rosszul esett neki, mikor gyerekeit látva többen gratuláltak Eddienek, mint neki. Tudta, hogy felesége minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy ne érezze magát szerencsétlennek, de mit tehetett volna, ha ő enélkül is úgy érezte, hogy totálisan becsődölt, mint családfő. Ő szégyellte magát a legjobban, mikor a Dakaron szerzett elegáns tizedik helynek jobban örült, mint bármi más sikernek, amit családja körében élhetett át. Ez az övé volt, csak neki volt köszönhető! Nem volt része benne másnak csak Freddie Huntnak. Imádta a feleségét, még most is imádja, a gyerekeiért az életét adná, de nem érezte soha magát a család hasznos, megbecsült tagjának. Hiába mutogatott Eddiere, Zoéra, vagy bárki másra, ez az ő alacsony önértékelésének köszönhető, semmi másnak.

 

Kép


- Nem csak a te hibád! - hallotta távolról Henry hangját.
- Hogyan? - nézett rá zavartan.
- Ez az egész, nem a te hibád! - Henry kis kora óta olyan bölcsen elemezgette a dolgokat, hogy az emberek mindig elképedtek a közelében. Volt egy képessége, annyira rá tudott hangolódni egy emberre, és annak a problémájára, hogy szinte olvasott a fejében, látta a lelkében dúló káoszt.
- Minél többet gondolkodom, annál inkább úgy érzem, hogy csak én tehetek róla. Nekem kellett volna egy csomó dologhoz másképp hozzáállni.
- Mihez?
- Hozzátok például. - húzta el Freddie megvetősen a száját.
- Azt csodálatosan csináltad. - ölelte át a vállát Henry. - Senki sem kívánhatna jobb apát nálad, és ezt nemcsak azért mondom, hogy felrázzalak. Ez nem egyedül az én véleményem, hanem James és Zuzu is így gondolja.
- Azt erősen kétlem! - válaszolt Freddie anélkül, hogy felnézett volna. Nem vette észre, hogy az említett másik két gyereke az ajtóban figyelik őt.
- Pedig így van. - szólalt meg James. A hangjára apja felkapta a fejét, elképedve nézte rég nem látott gyerekeit.
- Hát ti? - hüledezett.
- Az igazat vagy a hivatalos verziót kéred? - huppant le mellé vidáman lánya.
- Az igazat. Elegem van a hazugságokból.
- Henry szólt, hogy egyre rosszabbul tűröd a háborút anyával. Nem kért semmit, csak hogy jöjjünk, és mondjuk el a véleményünket, hátha az segít.
- De persze nem muszáj ezt meghallgatni. Nem szívesen osztogatok kéretlen tanácsokat. - kapcsolódott a beszélgetésbe James.
- Kéretlen tanácsok! Neked agyadra ment a terápia! Ülj le, és kuss! - szólt rá viccesen Henry. Freddie jót mulatott rajtuk.
- Mi az neked tetkód van? - mutatott kisebbik fia vállára.
- Az idióta bátyám elráncigált egy tetoválószalonba, és kipingáltatta a bőröm. Majd össze fostam magam! - panaszkodott durcásan James.
- Henry! - szólt rá apja.
- Szüksége volt egy iránytűre, hogy soha többé el ne tévedjen! - Freddie közelebbről szemügyre véve az ábrát, meghatódva vette észre, hogy Henry valóban egy iránytűt varratott öccse bőrébe.
- Szerintem állati! Gregnek is van egy....- harapott az ajkába a lány, félve apjára nézett, aki mosolyogva válaszolt neki.
- Tőled még nem is kértem bocsánatot kicsim!
- Tőlem?
- Greg miatt. Ne haragudj! Csak én....
- Tudom, tudom! - Zuzu olyan lendülettel ugrott apja nyakába, hogy kis híján leestek az ágyról. Erre várt hónapok óta, és most ez a fél mondat is örömmel töltötte el.
- Szeretlek kicsim! - suttogta lánya nyakába.
- Én is téged! - suttogta Zoé könnyes szemmel. - Apu!
- Hmm?
- Én nem akarom, hogy elváljatok!
- Attól félek, ezt már nem tudom helyrehozni! A legszebb, hogy én kezdtem....
- De már beláttad, hogy hülye voltál, nem? - okoskodott James, de bátyja egy nyaklevessel helyreintette. - Na! Állj le!
- Állj le te! Nem a haverjaiddal beszélsz!
- Nem is maradt egy sem! - válaszolt szomorúan a fiú, mire apja vigasztalóan magához húzta.
- Majd lesznek újak! Jól vagy? - kérdezte mosolyogva.
- Aha. Megvagyok. Átköltöztem Zoéhoz egy időre.
- Miért nem anyádhoz, ha annyira ragaszkodsz Londonhoz? A legjobban annak örülnék, ha hazajönnél.
- Ti úgysem vagytok itthon soha Henryvel....Zuzunál meg sok a csaj látogató. - kacsintott.
- Széééép! - nevetett húga.
Freddie, ahogy mosolyogva gyerekei civódását hallgatta, újra a múltban érezte magát. Még nagyobb fájdalom mart a szívébe! Hiányoztak neki az ikrek! De legjobban az ő Zuzuja hiányzott! Az egyetlen nő, aki őt feltétel nélkül szerette!

 Harmincadik rész 

- Tudod már, hogy mihez kezdesz? - kérdezte óvatosan Jamestől, miután másik két gyereke az aktuális szerelmével enyelgett telefonon az emeleten.
- Fogalmam sincs. Bergernél végleg kihúztam a gyufát. - válaszolt fia egykedvűen, miközben a könyvespolcon járatta tekintetét.
- Keresel valamit?
- Eltűnt egy könyv.
- Melyik?
- Amit az a rohadék Frank írt rólatok.
- Tudom, anyád kidobta őket. Minek az neked?
- El akartam újra olvasni. - válaszolt James flegmán.
- Nem volt elég egyszer?
- Válaszolsz őszintén?
- Próbálok.
- Abban minden egyes szó igaz volt?
- Sajnos. Ha nem lett volna, be tudtuk volna perelni.
- És honnan tudott Frank ennyit rólatok? Úgy értem a gyerekkorotokból?
- Elég sok sztori keringett rólunk...csak kérdezni kellett, és meséltek. - rántotta meg Freddie a vállát.
- Isten ments, hogy egyszer rólam is megjelenjen egy ilyen szarság! - sóhajtott a fiú, de az apja már nem reagált. Maga elé bámulva ült a fotelben. - Miért nem mész el hozzá, és beszélsz vele végre?
- Mert mi nem tudunk beszélni anyáddal. Megöljük egymást duma helyett. Túlságosan haragszik rám.
- Én is haragudtam rád, és mégis itt vagyok. Meg lehet bocsátani....
- Miért haragudtál rám?
- Mert hagytad, hogy Eddie és anya beadjanak a kóterbe. Nem tettél semmit. Nem most először! - horgasztotta le a fejét, aztán egy nagy levegőt vett, és folytatta. - De szeretlek és tudom, hogy te is engem. Így hát újra itt vagyok.
- Ne haragudj! Lebénultam, mire észhez tértem már kész volt a terv, és te útban voltál Los Angelesbe. Tudom, hogy csalódtál bennem.....megint....de ez akkor már sok volt nekem.
- Semmi baj. Túl vagyok rajta. - guggolt le apja mellé. - Hallod?
- Én magamnak nem tudok ilyen könnyen megbocsájtani. Túl sok mindent rontottam el. Végleg. Igazad volt, szétbarmoltam a családom. - állt fel, és indult el az emeletre. - Pedig annyira vágytam rátok, anyádért éveket harcoltam.....de előbb-utóbb mindent elcseszek.
- Most hova mész?
- Lefekszem, holnap megyek az ikrekért, korán kelek. Egy valamit ne felejts el, anyád és nagyapád is csak a javadat akarták. Azt hitték, ha nálam ez az eljárás bevált, akkor nálad is fog. Ne haragudj rájuk ezért! Ők legalább tettek valamit!
- Ugye nem csinálsz hülyeséget? - nézett rá James aggódva a lépcső korlátját szorongatva.
- Nem. Nem. - a választ már csak sóhajtotta Freddie. Mielőbb szeretett volna a szobájához érni, nem akart fia előtt sírni.
- Apu! - szólt utána még egyszer James.
- Jól vagyok, tényleg. - erőltetett mosolyt az arcára. - Jó éjt!
James még egy ideig tanácstalanul toporgott a nappaliban, míg végül sikerült annyira felhergelnie magát, hogy telefonon keresztül köszönés nélkül Eddienek esett.
- Ha mindent megtettél, hogy összehozd anyámat azzal a bamba brazillal, akkor most segíteni fogsz abban, hogy kibéküljön apámmal!
- Hogy mi van? - Eddie álmosan morgott bele a telefonba, hallhatóan még nem volt észnél. - James? Mi a fenét....
- Ébredj fel te öreg szarkeverő, mert most helyrehozod, amit elbasztál! - üvöltött.
- Ha most itt lennél, leütnélek. - szólt bele egykedvűen Eddie a telefonba. - Mi a bajod?
- Ki az? - hallotta James messziről egy nő hangját.
- Ez jó! Most, hogy sikerült a kis Sennát beraknod anyám ágyába, te is végigkeféled Miamit?
- Válogasd meg a szavaidat, vagy megjárod fiam!
- Én nem vagyok a fiad!
- Be vagy nyomva?
- Nem. Soha nem voltam ennyire józan. Nem fogom végignézni, ahogy az apám kicsinálja magát miattatok.
- Freddie magának köszönheti....
- De meg kell neki bocsátani!
- Van amikor már nem lehet James! Van, amikor már kevésnek bizonyul minden. Engem nem érdekel, hogy hogy van az apád, engem csak a lányom érdekel.
- Ő az unokáid apja! Ez nem számít? Honnan tudod, hogy anyám Senna mellett boldogabb lenne, mint apuval? Hogy teheted ezt az ikrekkel? - James eddigre már magán kívül ordított a telefonba. - Hogy volt pofád ott hagyni engem abban az átkozott kórházban? Honnan veszed, hogy te bármit megtehetsz? Ez nem Szicília baszd meg, nem te vagy a család feje! Dögölj meg! - Ekkor egy kéz kicsavarta a kezéből a telefont, ő pedig sikítva rogyott össze a lépcsőn. Zoé és Henry halálra váltan nézték a jelenetet, míg Freddie próbálta fiát átölelni.
- James! Cssss. - ringatta fiát, mintha még mindig kisgyerek lenne. - Minden rendben lesz!
- Nem akarlak elveszíteni! - kapaszkodott bele apja pólójába.
- Nem fogsz! Itt leszek neked. Mindig. - suttogta.
- Szeretlek. Anyu is szeret, én tudom. - zokogott még mindig.
- Én is szeretlek. Hagyd, hogy ezt én oldjam meg! Azzal nem segítesz, ha ilyeneket mondasz Eddienek.
- Megígéred, hogy mindent megteszel?
- Megígérem. De most menjünk aludni.
- Szereted?
- Tudod, hogy igen. Szeretem Zoét, soha senkit nem szerettem hat éves korom óta, csak őt. Gyere! Menjünk a szobádba!
Miközben Freddie betámogatta fiát a szobájába, Eddie megbabonázva tette le a telefont. Minden egyes szót hallott. Az évek során megtapasztalta, hogy James az ő két lábon járó lelkiismerete. Most is, mint mindig az elevenébe taposott. Talán egyik unokája szavára sem adott volna ennyire, de James-szel más volt a helyzet. Talán mert még mindig szégyellte magát, amiatt, hogy ígérete ellenére egyedül hagyta a fiút a klinikán, vagy talán azért, mert ő volt az egyetlen az unokái közül, aki mindig bajba keveredett. Jobban szerette a többinél, pont azért, mert neki százszor több szeretet kellett. Tudta, hogy James-nek többet jelent ez a család, mint bárkinek. Tudta, hogy James előtt az apja egy hős, az érzékeny pontja volt. Ó Istenem, de ismerős egy történet ez!
Mikor elfogytak Zoé könnyei, próbált felállni a fa tövéből, de lábai nem engedelmeskedtek. Annyira elzsibbadtak, hogy az első próbálkozásra kibicsaklott alól mindkét lába. Sziszegve kezdte masszírozni őket, a háta mögül hallotta, amint valaki feléje fut.
- Segíthetek? Elestél? - kérdezte egy férfi furcsa akcentussal. Kötött sapkája a szemöldökéig belehúzva a fejébe, így az arcát nem látta jól, miközben a lábát nézegette. - Rá tudsz állni? - nézett rá.
- Kimi?
- Zoé? - Egy percig csend telepedett közéjük. Nehezen tudtak megszólalni a meglepetéstől. - Mit keresel te itt?
- Ezt én is meg akartam kérdezni!
- Én itt lakom. Ott. Látod? Erre szoktam futni.
- Én pedig itt pihentem pár napot. Egy házat béreltem, illetve béreltünk, de....
- Freddie is itt van?
- Freddie? - dadogott Zoé. - Ő...nem....én.
- Látom még mindig határozott vagy. - nevetett a finn. - Gyere! Ott van egy kávézó, meghívlak.

 Harmincegyedik rész 

Zoé és Kimi órák óta beszélgettek, sok mindenről kellett a finnek beszámolni, aki régi szokásához hívem még ma sem érdeklődött a pletykák iránt, így nem volt képben semmi Zoéval kapcsolatos dologban.
- Ez hihetetlen! - csak ennyit bírt kibökni.
- Tudom, nekem is. - nézett ki a nő az ablakon.
- Nem, nem a válás. Persze az is, de az számomra a leghihetetlenebb dolog, hogy végül Bruno mégiscsak....nem hittem neki, mikor elmondta, de.....
- Micsodát?
- Elmondok neked valamit kicsi Zu! De csak azért, mert valami hasonló cipőben jártam én is....és ha én meg tudtam bocsátani, akkor neked sem fog nehezedre esni.
- Hasonló cipőben?
- Húsz évvel ezelőtt volt egy kalandom. - Zoé arcán apró mosoly jelent meg. - Tudom, tudom.
- Javíthatatlan vagy!
- Pedig akkor azt hittem, hogy te voltál az utolsó mellékvágányom, de hát ember tervez...
- Igen, és mi volt?
- Szóval persze kiderült, Jenni iszonyú pipa volt. Sokszor fenyegetőzött, hogy elhagy, de akkor meg is tette. Majd' bele döglöttem. Hetekig koslattam utána, aztán bevágtam a durcást, és futottam a csajok után. Jenni is talált magának valakit. Azt hittem, hogy végünk van, de tettem egy utolsó próbát, összejöttünk. A gond csak annyi volt, hogy az akkori élettársa lakásán buktunk le.
- Na jó, de te voltál a férje. - vágott közbe Zoé.
- Hát a fickó is ezt mondta a szemembe, de mikor én elhúztam a csíkot, úgy megverte Jennit, hogy azt hittem nem éli túl. Persze azonnal szakítottak, Jenni visszajött hozzám, és néhány héten belül kiderült, hogy terhes Lilivel.
- Helyes lány, a fiaim pár éve hajba is kaptak miatta... - kuncogott Zoé.
- Jajj, ne tudd meg mennyit hallgattam én akkor a fiúkról. Belezúgott a kis hülye mindkettőbe! - nevetett fel Kimi is. - Úgy nézett ki, hogy nekem kellett volna dönteni helyette. De ti eldöntöttétek, többet nem jelentkeztetek.
- Jobbnak láttam, nem hiszem, hogy Jenni odalett volna az ötlettől.
- Nem bánta volna. Bár akkor sok versenye volt, és Lili inkább az én gondom volt.
- És miután megtudtátok, hogy útban van Lili?
- Akkor megint majdnem elváltunk....
- Hogyhogy?
- Lili nem az én lányom Zoé. Bár most már hivatalosan is örökbe fogadtam. De azért nehéz volt azt megemészteni, hogy Jenni nem tőlem, hanem attól a vadbaromtól lett terhes. Én először azt akartam, hogy vetesse el. Tudom egy önző barom vagyok! - grimaszolt.
- Mint minden pasi!
- De Jenni azt mondta, hogy akár egyedül is felneveli, és.....szóval vállaltam. De ez maradjon köztünk, nem sokan tudnak róla.
- Nem hiszem, hogy sokan ugyanígy csinálták volna. - ingatta a fejét Zoé.
- Nem, csak az, aki annyira szerelmes, mint én voltam....és Freddie.
- És? Kis tesót nem terveztetek?
- Nem. Sajnos nem lehet több gyerekünk. - szomorodott el a férfi. - De nem bánom! Lili csodálatos! Most valami építésszel jár, és Párizsba akarnak költözni, amibe persze bele fogok dögleni, de ez nem érdekel senkit. - nevettek fel hangosan.
- És mit akartál mondani Brunoról?
- Ennek nem fogsz örülni, de úgy tisztességes, ha elmondom.
- Megijesztesz. Mi van vele?
- Semmi. Csak ő is egy pasi, ahogy te szoktad mondani. A Lalli csapat révén szoktunk találkozni, és egyszer szóba kerültél te is. Nem sokat mesélt rólad, csak annyit, hogy mi lett volna, ha.... Aztán egyik nap többet ittunk a kelleténél, és előállt egy eszement tervvel, hogy leszerződteti Henryt.
- Hogy micsoda?
- Nemcsak miattad kapta meg a szerződést, tehetséges a gyerek, de az igaz, hogy miattad állt szóba vele Bruno.
- Most már nyögd ki! - kiabált rá Zoé, amivel nem kis feltűnést keltettek.
- A közeledbe akart kerülni. Hallotta, talán Bergertől nem tudom, hogy gondjaitok vannak. Részletesen nem fejtette ki, azt tervezte, hogy majd a megfelelő pillanatban ő ott lesz, ha ki akarod sírni magad valaki vállán. Ezért képedtem el, mikor azt mondtad, hogy jószerivel együtt éltek.
- Megölöm. - szorította a nő ökölbe a kezét.
- Ne tedd! Nem tehet róla, hogy beléd zúgott. Tizennyolc éves kora óta te vagy neki a nagy nő, az elszalasztott lehetőség. Ebbe nehéz ám belenyugodni! Az ember a szerelméért mindent megtesz, az igazi szerelemért mindent. - halkult el a hangja.
- Te most boldog vagy? - nézett Zoé mélyen a férfi szemébe.
- Igen, nagyon. - mosolygott rá. - Tudni kell megbocsátani Zuzu! A nagy szerelem nem tud akkora hibát elkövetni, amit ne lehetne megemészteni. Vannak hullámhegyek, és hullámvölgyek, ez így természetes. Nem lehet állandóan száz százalékon égni, mert az felemészt. Van úgy, hogy valamelyik félnek több van a számláján, de úgyis a végső számadásnál dől el minden. Ne sírj kicsi Zuzu! - simogatta meg a nő könnytől áztatott arcát.
- Hogyan kell megbocsátani?
- Egyszerűen csak menj haza, és öleld át! A többi már megy magától!
- Egy tipikus Jégemberes válasz. Ha téged hallgatlak, el is hiszem, hogy az élet ilyen egyszerű.
- Mert az élet tényleg egyszerű! Gyereket akartam Jennitől! És lett gyerekem, Jenni szülte, és engem hív apának. Néha nem azt kapod, amit kinéztél magadnak, hanem egy sokkal jobbat! - kacsintott. - Megyek is, mert megjött a kommandó! - bökött fejével az ajtó felé, ahol egy gyönyörű magas, vékony barna hajú fiatal lány lépett be. Mosolyogva feléjük intett, majd a székek között feléjük indult.
- Zoé néni! - üdvözölte a nőt.
- Áuuuu. Ez jól esett köszi. Már elég nagyra nőttél, nem lehetne, hogy tegezz? Szia, Lili. Rég láttalak.
- Oké, akkor szia. - kacagott a lány. - Hogy vagy?
- Egész jól köszönöm. Hallom Párizsba készülsz.
- Igen, de az még odébb van.
- Értem jöttél? - ölelte át Kimi a lányát. - Tudod, tegnapelőtt egy kicsit kirúgtam a hámból, és ilyenkor pár napig lecsap a Lili-kommandó. - heccelte a lányt.
- Értem. - nevetett Zoé is. - Te szegény Lili! Nem lehet könnyű dolgod az öregeddel!
- Nem unatkozom.
- Nos, én megyek is. Örülök, hogy találkoztunk, és köszönöm a lelki fröccsöt.
- Szívesen, és.... - ölelte át Kimi szorosan a nőt. - emlékezz rá, amit akkor mondtam! Jól irányítod a férfiakat, de hagyd, hogy szeressenek! Ezt akkor is és most is Freddiere értettem. Légy jó kicsi Zuzu!

 Harminckettedik rész

 Zoé másnap hazautazott, Bruno ugyan már este felhívta, de nem vette fel. Nem volt elég ideje, hogy átgondolja kettejük kapcsolatát. Az, amit Kimitől hallod enyhén szólva sem villanyozta fel. Csalódott a brazilban, bár nem tudott haragudni rá. Ha Freddieről lenne szó, talán ő is ilyen fortélyhoz folyamodott volna, de akkor is most bántotta, hogy túljártak az eszén. Remélte, hogy Henry soha nem tudja meg a szerződtetésének valódi okát. El sem tudta képzelni, hogy az ő szakításuk után fia hogyan tud majd együtt dolgozni Sennával, illetve, hogy Senna mennyire érzi majd magát sértettnek. Nem tudta feltételezni a férfiről, hogy ezért szerződést bontanak, de már semmiben sem volt biztos. Csak abban, hogy Bruno és közte vége mindennek. Nem csak azért, mert nem tetszett neki a mód, ahogyan a közelébe férkőzött, hanem inkább azért, mert most végre talált egy okot rá, hogy miért ne legyen vele. Furcsa mód, ez az elhatározás megkönnyebbültté tette. Egy súllyal kevesebbet cipelt a hátán, amiből így is volt elég. Egy kicsit még pakolgatott otthon, majd éppen arra készült, hogy felhívja a nagynénjét, Soniát, hogy elmegy a kicsikért, mikor csengettek.
- Megyek. - kiabált boldogan. Biztos volt benne, hogy nagynénje a hatodik érzékének köszönhetően visszahozta az ikreket.
- Szia. - köszöntötte Freddie félénken.
- Sz...szia. - dadogott.
- Ne haragudj! Azt hittem még Megan van itt. Elvinném a kicsiket.
- Megan? Soniánál vannak. Honnan gondoltad, hogy itt van? - rázta meg Zoé a fejét, mint, aki próbál éber maradni.
- Nem tudom, tegnap hívtam Soniát, azt mondta, hogy Meg hazahozta őket, mert neki felment a láza, és megfázott. Nem akarta megfertőzni őket. Itt voltak a lakásban, beszéltem velük.
- Én erről miért nem tudok? - csattant fel Zoé, és otthagyta a férfit a nyitott ajtóban. Ő bátorkodott beljebb lépni, de a dolgozószoba ajtajában megállt. Zoé éppen telefonált.
- Értem. Jó, akkor majd holnap. - tette le szomorúan a telefont, majd Freddiehez fordult. - Sonia tényleg tiszta láz, Meg tegnap este áthozta a kicsiket, de neki reggel Dublinba kellett mennie, így elvitte őket magával. Most nagyiéknál vannak.
- Hmm. - húzta el Freddie a száját. Nagyon csalódott volt.
- Az Isten verje meg! - kiáltott Zoé.
- Kit?
- Ezt a hülye Sennát! Én elmegyek vele pihenni, ő pár nap múlva visszajön dolgozni, a gyerekeimet meg, mint a kis poggyászokat cipeli magával a családom. - mérgelődött tovább.
- Jól van, nem tudhattad.
- Jó, de akkor is! - üvöltött önkívületi állapotban Zoé. - Mi a francnak feccölt belém ennyi energiát, ha meg az első adandó alkalommal lepattint? A sok csel, Henry szerződése....kár volt időt pazarolni rá! - dobott a polcnak egy díszpárnát.
- Állj már le! - fogta le a kezét Freddie. - Mi a bajod? Nem tudhatta Soni sem, hogy már ma hazajössz.
- Hagyjál békén te is!
- Mi van Henryvel? Mi köze ennek ehhez?
- Áh. - legyintett lemondóan neje. - Semmi. Nincsenek itt az ikrek, úgyhogy... - mutatott az ajtó felé.
- Mi a gond a fiammal? - emelte fel Freddie a hangját.
- Semmi. - üvöltött a képébe Zoé. - Csak a sors összehozott egy újabb faszkalappal! Úgy látszik nekem csak ilyenek jutnak!
- Én lennék az egyik? Köszi, ez kedves volt. - grimaszolt. - Lehiggadnál? Egy kicsit elszoktam a hisztijeidtől! Csak az érdekel, hogy mi a gond Henry szerződése körül? Erről világosíts fel, aztán eltűnök.
- Kimi szerint Bruno csak miattam szerződtette le a fiamat. És most, hogy szakítani fogok vele...lehet, hogy kirúgja. Miattam. Ez van! Megint elbasztam! - tárta szét a karját, Freddie pedig fáradtan rogyott a kanapé háttámlájára.
- Nem értek semmit! Talán, ha nem ordítanál! - nézett rá kérlelőn. - Mi az, hogy szakítasz vele? Mi történt?
- Semmi közöd hozzá! - csattant fel Zoé. - Örülhetsz! Egyedül maradok. - higgadt le egy kicsit, a dühöt felváltotta nála a végtelen szomorúság.
- Én ennek nem örülök. - kiabált most Freddie. - Még jó, hogy ennyi év után ilyet feltételezel rólam! Én nem örülök annak, ha boldogtalan vagy! Persze Sennát utálom, jobban örülnék, ha velem lennél... - harapta el a mondat végét. - Jó, most megyek inkább! Elegem van a veszekedésből! - azzal kiviharzott az ajtón. Zoé tanácstalanul és hitetlenkedve nézett utána, nem volt biztos benne, hogy jól értette, amit a férfi mondott. Végül meggyőzte magát arról, hogy csak azt hallotta, amit hallani szeretett volna.
Freddieben forrt a düh miközben lánya lakása felé vezetett, holnap visszajön a kicsikért, így nem volt értelme hazarepülni. Átkozta magát azért, hogy belement ebbe a vitába, és pláne azért mert kis híján szerelmet vallott feleségének, aki már egy másik férfival élt. Mérgesen csapta be a lakás ajtaját, Zuzu Alderben maradt testvéreivel.
- Jézusom Zuzu! Mi a baj? Összefutnak a szomszédok! - bújt elő a szobából Greg.
- Te meg, mi a bánatot keresel itt? - rivallt rá Hunt.
- Itt lakom. - nézett rá a férfi, nem tudta, hogy meneküljön, vagy készüljön fel a védekezésre. Bizalmatlanul méregette após jelöltjét. - És te?
- Itt alszom, holnap visszamegyek a kicsikért. Nem tudsz te addig máshol dekkolni? - mordult rá Freddie.
- Nem. Én itt lakom. - erőltetett nyugalmat Mansell magára.
- Jó, még pont te kellesz nekem!
- Most mi a bajod? Zoé azt mondta, hogy kibékültetek!
- Vele, de veled nem! - tisztázta a helyzetet Freddie.
- Pompás! Hadd találjam ki, a nejedtől jössz éppen. - vigyorgott.
- Mi közöd van hozzá?
- Akkor szokott ilyen kirobbanóan jó kedved lenni! Talán még Brunoba is belebotlottál! - heccelte tovább.
- Fogd be Greg, mert laposra verlek! - üvöltött.
- Gyere! De én nem bántalak. Többet jelent nekem Zuzu annál, minthogy összeverekedjek az apjával!
- Jobb lesz nekem egy hotelben! - indult meg Hunt dühösen az ajtó felé.
- Ja, és el ne felejts befizetni egy-két kóbor numerára! Biztos megéri! A sértett önérzeted! - Greg annyira belejött a sértegetésbe, hogy nem hagyott volna ki egy ütős kártyát sem. Nem érdekelték a következmények, amelyek Freddie előéletét ismerve fájdalmasak is lehettek volna.
- Figyelmeztetlek, hogy azzal, hogy sikerült a lányomat bepaliznod, nálam elvágtad magad! Ne hidd, hogy bármit megengedhetsz magadnak!
- Tudod, mit Freddie? Leszarom, hogy elvágtam-e magam nálad vagy sem. Jól megleszek nélküled!
- És Zoé nélkül? - fordult vissza az ajtóból Hunt. - Szerinted, ha választás elé állítom, kit választ? A családját, vagy téged? Tudod, hogy tudnám úgy alakítani a dolgokat, hogy téged elfelejtsen...
- Akkor, miért nem alakítod úgy?
- Mert látom, hogy szeret. Amíg jól bánsz vele, addig békén hagylak. Amíg ő boldog melletted, neked nyugodt életed lesz, de ha...
- Tudod, hogy ugyanúgy beszélsz, mint Eddie veled annak idején? - vágott közbe Greg. Freddie sokáig bámult a férfire, majd megsemmisülve kilépett az ajtón. Kivett egy szobát egy közeli hotelben, és az ágyon elterülve gondolkodva, kénytelen volt lánya szerelmének igazat adni. Egy valamit nem akart egész életében, Eddie Irvine-ként viselkedni! De sikerült! Hálás volt Gregnek, hogy szembesítette ezzel.

 Harmincharmadik rész
 

Másnap Zoé és Freddie is kimentek a repülőtérre a kicsik elé.
- Mami! De jó, hogy te is itt vagy! - futott elé Eddie.
Miután szorosan megölelte gyerekeit, férjére nézett.
- Bocs, csak ezért jöttem ki, már annyira hiányoztak.
- Ugyan már! Nehogy bocsánatot kérj! - nézett rá vissza Freddie szelíden.
- Most kivel megyünk? - nézett rájuk zavarodottan Dina.
- Ha akartok maradhattok anyuval, de én azért jöttem, hogy átvigyelek hozzám.
- Miért nem maradunk együtt? - Hozta Eddie zavarba szüleit, miközben anyja kezét szorongatta.
- Igen! Menjünk el az óriáskerékhez! - helyeselt lányuk is. Ők ketten lopva néztek egymásra, mikor találkozott a tekintetük egy halvány mosoly jelent meg mindkettejük arcán.
- Részemről rendben.
- Oké. - mosolygott végre Zoé. - Akkor irány az óriáskerék.
Mire véget ért a tervezett program olyanok voltak, mint régen. Nevetgéltek, viccelődtek.
- Mennyi virág! - kiáltott fel Edina. - Apuci vegyünk! - húzta apját a virágpiac felé, Eddie pedig bandzsítva nézett anyjára.
- Szegény apu! Ez nem lesz olcsó!
- Igen! Attól tartok! - nevetett Zoé.
Edina fülig érő szájjal, és jó pár csokor virággal tért vissza.
- Add oda! - dirigált tovább apjának. - Na, add már oda a maminak!
Freddie gyerekkora óta nem volt ilyen zavarban, miközben átnyújtotta Zoénak a csokrot.
- Szép. Köszönöm. - Felesége is elpirult, zavarában az arcát a tulipáncsokorba fúrta.
- Puszit is illik ám adni! - kapcsolódott be Eddie.
Miközben Zoé és Freddie még nagyobb zavarban tettek eleget a kérésnek, a két kicsi huncutul nézett össze.
- Te ezeknek van még valami haditervük. - súgta a puszi közben Freddie neje fülébe.
- Két maffiózó. - morgott vissza Zoé.
- Menjünk moziba! - adta ki a következő parancsot Edina.
Szülei ennek a kérésnek is eleget tettek. A kicsik egyre átlátszóbb trükköket találtak ki. Úgy ügyeskedtek, hogy Edina az apja, Eddie az anyja mellé ült, így szüleik kénytelenek voltak egymás mellett helyet foglalni. Mielőtt elkezdődött a filmvetítés mindkét törpe elé két magas férfi ült le, így ők nem láttak semmit a vetítővászonból.
Zoé és Freddie fulladoztak a nevetéstől.
- Minden rendben? - kérdezte Freddie Dinát.
- Persze. - vágott vissza a kislány.
Egész film alatt izegtek-mozogtak, hogy lássanak valamit. Zoé férje fülébe súgta.
- Te! Én már annyira sajnálom őket!
- Én is! De megérdemlik. - kuncogott a férfi.
A moziból kifelé jövet a nő is előszeretettel szekálta gyerekeit.
- Jaj, és láttad Eddie azt a részt, amikor....
- Igen. - füllentett az érintett.
- Éhes vagyok. - váltott témát Dina.
Habár nem nagyon engedték a gyerekeiknek, de most kivételt tettek és egy gyorsétterem felé vették az irányt. Ez az ő napjuk! Megérdemlik!
A gyors vacsora után a repülőtér felé vették az irányt, Zoé is kikísérte őket. A gép mellett sokáig búcsúzkodtak, majd a kicsik előrefutottak, hogy üdvözöljék a pilótát.
- Mikor hozod őket vissza?
- Nem kellene elvinnem őket, ugye? Nem tudtam, hogy ilyen hamar hazaérsz. Biztosan hiányoztak, és...
- Nem gond. Te sem láttad őket rég. - mosolygott a nő. - Szerdán jöttök?
- Szerintem igen. De, ha nem bírod nélkülük, hívj, és jövünk! - Freddiet teljesen feldobta ez a nap. Végre ugyanúgy érezte magát, mint régen, mikor összejöttek. Zoé is szerelmesebb volt, mint valaha, és egyikük sem törekedett arra, hogy leplezze érzéseit a másik előtt.
- Nem. Kibírom! Erős vagyok. - viccelődött neje, mire Freddie hátravetett fejjel felnevetett, majd hirtelen a kezét a nő dereka köré fonva magához húzta, és megcsókolta. Hosszú, gyengéd csók volt, és ha nem kellett volna levegőt venniük, talán soha nem szakadnak el egymástól.
- Nem akarok belekavarni a dolgaidba.... - suttogta Freddie. - ...de nagyon szeretlek. Ha meg tudsz nekem bocsátani....szeretnék visszajönni hozzád. - A választ nem várta meg, hátat fordított, felszaladt a gépre. Zoé megbabonázva állt a kifutópálya végén, szíve szerint a férfi után futott volna. Nem tehette, voltak itt még elrendezetlen dolgai. Úgy döntött, hogy ha hazamegy, felhívja Brunot, és utánamegy, bárhol is legyen.
A férfit nem érte utol, csak a csapat egyik tagját, aki elmondta, hogy már nem a gyárban, hanem Párizsban vannak. Motor ügyben vannak itt tárgyalásaik. Zoé másnap dél körül már a párizsi hotel felé taxizott, folyamatosan hívta Brunot, de ő nem vette fel. A szállodába érve, kivett egy szobát, és tovább bombázta Sennát SMS-ekkel, hangposta üzenetekkel. Egész nap kusza gondolatok cikáztak a fejében, nem tudta, mit is akar valójában mondani a férfinek. Azt tudta, hogy Henry ügyét, és Bruno cselszövését át akarta beszélni vele. Nem tudta viszont, hogy milyen jövőt szán kettejüknek. Estefelé járt az idő, mikor az éhségtől szédelegve, lement az étterembe vacsorázni. Nem pont így képzelte el ezt az estét, azt remélte, hogy eddigre már Bruno visszahívja, és talán már beszélni is tudnak.
- Jó estét! Egy főre kérnék egy asztalt. - köszöntötte a pincért.
- Legyen inkább kettő! - ölelte át Henry anyja derekát.
- Szia! - ujjongott Zoé miközben fia nyakába borult.
- Szia! Mit keresel te itt?
- Brunohoz jöttem, de nem érem utol. - mesélte a nő vidáman. - Miután már majdnem elájulok az éhségtől, lejöttem a szobámból.
- Bruno még tárgyal. Két napja egyfolytában. - világosította fel Henry.
- Gond van?
- Hát úgy néz ki, hogy nem jó a motorunk. Egy ideg mindenki a csapatban. Még soha nem hallottam Sennát ordítani, de ebben a két napban már vagy hatszor is.
A rossz hírek ellenére jó hangulatban vacsoráztak. Vacsora után sétáltak a környéken, de miután Henry egyre többet nézte az óráját, anyja úgy döntött, hogy fáradságra hivatkozva visszavonul.
- Felmegyek veled. Még folytathatjuk...
- Henry! Látom, hogy randid van. - simogatta meg mosolyogva fia arcát. - Menj csak! Amúgy is hulla fáradt vagyok. Holnap reggel még megpróbálom Brunot utolérni, ha meg reménytelen, csapok egy bevásárló túrát. Ez Párizs! Feltalálom magam, ne félj!
- Oké, oké. Majd bemutatom ám neked, csak még nem komoly.
- Jól van. Érezd jól magad! - Zoé boldog volt, mert fia arca végre ragyogott. Ideje volt hogy végre elfelejtette az előző zsákutcába hajtott kapcsolatát. Megérdemelte a boldogságot!
Pár órával később Zoé éppen lefekvéshez készülődött, mikor kopogtattak.
- Senna, na végre! - morogta maga elé, miközben ajtót nyitott.
- Hello. - Nem tudta eldönteni, hogy a férfi enyhén ittas, vagy csak nagyon fáradt volt-e. - Bemehetek?
- Szia. Persze.
- Nem tudtalak visszahívni, mert...
- Tudom, tudom. Összefutottam Henryvel. Mindent elmesélt. Hülyeség volt így rád rontani.
- Nem. Örülök neki, csak éppen nem vagyok túl jó kedvemben. Mi tagadás ez sem segített túl sokat. - dobott egy magazint az ágyra.
- Mi ez? - vette fel Zoé az újságot, amiben ő és a férje az ikrekkel sétálgat Londonban. „Szent a béke Huntéknál. Kibékült az álompár!” - A gyerekek fejét legalább kitakarták.
- Ennyi a hozzáfűznivalód? - horkant fel Bruno.
- Most mit vársz?
- Ehhez viszont kérnék magyarázatot! - csapott az ágyra még egy újságot, aminek az elején Zoé és Freddie reptéri csókja volt. - Ha még ugyan van valami közöm hozzád!

 Harmincnegyedik rész

- Ha a vallomásoknál tartunk, akkor haladjunk időrendben! - ment a dolgok elébe Zoé.
- Ezt nem értem.
- Svájcban összefutottam Kimivel.....
- Nagyszerű! - csattant fel Bruno. - Ugyebár tudjuk, milyen jó dolgok szoktak abból kisülni! - gúnyolódott.
- Marha! - húzta el a száját a nő. - Mesélt egy-két dolgot rólad, a tervedről, Henry szerződéséről. Nem akarsz valamit hozzáfűzni?
- Nem.
- Pedig jó lenne.
- Mit akarsz hallani? Hogy a fiad ugyan nagyon tehetséges, de én csak azért álltam szóba vele, hogy többet lássalak? A válaszom, igen. Vagy, hogy miután James elvonóra került azért mentem utánad, hogy becserkésszelek? Igen, így volt. Örülök-e annak, hogy Freddievel szétmentetek? Igen, baromira.
- Te hallod magad?
- Nem érdekel, hogy mit gondolsz? Én mindig a jó fiú voltam melletted. Sokra mentem vele.
- Ezt nem gondoltam volna rólad!
- Mit? Hogy más eszközökhöz nyúltam, mert rájöttem, hogy a jó fiúknak nálad nem terem babér? Mondd már el, hogy Freddie hányszor volt szemét veled? Össze tudod egyáltalán számolni? És mégis ő kell neked még mindig!
- A családommal, a gyerekeimmel packázol cseszd meg! - támadt neki Zoé. - Ilyet Freddie soha nem tenne!
- Már meg is tette. Emlékszel, mennyire ellenem nevelte a gyerekeidet? Én nem hagytalak a szarban, soha! Én nem csaltalak meg! Én nem aláztalak meg azzal, hogy három-négy kurvával voltam egyszerre! A PR-os csajról ne is tegyek említést. Te adtad a fizetését. Te nem tudod, miket pletykálnak! Téged sajnál mindenki, de közben röhögnek rajtad! - Zoé ezt már könnyek nélkül nem bírta elviselni. - Nem játszottam tisztán ezt elismerem. Nincs mentségem, csak annyi, hogy még mindig nagyon szeretlek. - halkult el. Próbálta a nőt magához húzni, de ő nem engedte.
- Tudom, hogy mit csinált Freddie, és azt is tudom, hogy miért tette.
- Ugyan már Zoé! Ne mentegesd megint! Fogadd el, hogy szemét volt veled! Tudom, hogy öt gyerek köt össze benneteket, de ez nem ok arra, hogy együtt maradj vele!
- Szeretem és ő is engem... - suttogott Zoé. - Bruno te elfogult vagy velem, de én sem vagyok egy angyal.
- Miért te megcsaltad? Kétlem...
- Mondom, hogy nem ismersz. - Erre a mondatra Brunonak is elállt a szava.
- Hogyan? Kivel? Mikor? Ő tudja?
- Nem. Egyiket sem. - fordult az ablak felé Zoé. - És ha rajtam múlik nem is tudja meg soha!
- Egyiket sem?
- Régen volt...egy ideig még magam is elhittem, hogy igaz sem volt. Megérdemeltem, amit most kaptam. - mesélt az ablaknak Zuzu.
- De ez....hogyan tudtál akkor kiakadni rá, mikor....én ezt nem értem.
- Hidd el, én sem! - Kopogtattak, mikor a hang irányába fordultak vették csak észre, hogy az Senna jövetelekor nyitva maradt. - Igen?
- Bocs a zavarásért. - lépett be az ajtón Freddie.
- Te meg mi a francot keresel itt? - mordult rá Bruno, de Hunt észre sem vette, egyenesen a felesége felé vette az irányt.
- Hozzád jöttem, ahogy hazaértem, rájöttem, hogy hülye voltam, hogy csak úgy ott hagytalak. Visszaszálltam a repülőre, és azonnal idejöttem. A portás nagy nehezen kinyögte a szobaszámodat....nem akartam hallgatózni, de nyitva volt az ajtó....Zuzu!
- Freddie, én... - dadogott Zoé.
- Nem. Ne mondj semmit! Engem ezzel a nyikhajjal ellentétben nem érdekel a sztori. - nézett mérgesen Sennára. Felesége zavartan kapkodta a fejét a két férfi között.
- Kapd be te köcsög! - horkant fel Senna.
- Elég! - állt közéjük Zoé. - Nem unjátok még? Nem vagyunk már gyerekek!
- Tudod, mit kurvára igazad van! Tényleg elég! Te menthetetlen vagy! - kiabált a brazil. - Mi a francnak pazarolom rád az időmet mindig? - felkapta a kabátját és az ajtó felé trappolt.
- Kettő – null Senna. - szólt utána Hunt, mire neje erősen mellkason vágta.
- Tudod mit, te rohadék? Megérdemlitek egymást! - fenyegetőzött. - Csak azt remélem, hogy ha meghallod a neveket, akikkel a feleséged félrelépett, ordítasz a fájdalomtól. Nem tudod megjátszani magad! Már most látom rajtad, hogy megöl a féltékenység, pedig még nem is tudsz semmit! - Freddie fenyegetően indult meg felé. - Neked pedig... - fordult Bruno a nő felé - ...csak azt kívánom, hogy két szék közül a pad alá essél! - Nagy erővel becsapta maga után az ajtót, magára hagyva ezzel Huntékat, akik tanácstalanul pislogtak egymásra.
- Én nem ezt akartam. - mentegetőzött Freddie. - De nem akartam többet töketlenkedni. Zuzu, ha nem vagy biztos magadban, és inkább ő kell, menj utána!
- Nem szeretem. - suttogta a nő.
- Én viszont most már tudom, hogy nagyon szeretlek. Nem érdekel, hogy mi volt régen, nem érdekelnek a nevek, csak az, hogy együtt legyünk újra.
- Freddie, én....nem volt igazam, amikor kiakadtam, és hozzád vágtam dolgokat. Nem lett volna szabad lelépnem a kicsikkel. Nincs semmi mentségem csak a pillanatnyi elmezavar.
- Én sem akartam elválni, csak kicsúszott a számon. Annyira meg akartalak bántani, és ez túl jól sikerült. - egymás szavába vágva próbáltak magyarázatot adni az eltelt hetek ballépéseire.
Freddie a nő mellé lépett, sóvárogva nézett rá, de Zoé hirtelen visszafordult az ablakhoz.
- Jeff és Gerhard. - sóhajtott nagyot.
- Tessék?
- Ne kelljen még egyszer elmondanom! - fordult meg, hogy a férfi szemébe tudjon nézni. - Tudnod kell, mert lehet, hogy ezek után te nem akarsz velem lenni. - Freddie falfehér arccal ismételte meg a neveket.
- Jeff és Gerhard....
- Sajnálom. - sütötte le a szemeit Zoé. - Mondd nyugodtan, ne fogd vissza magad!
- Berger. Amikor Dakaron voltam, igaz? - nézett rá fürkészően Hunt. - Jeff pedig mikor összevesztünk Daytonában három éve? - Zoé mindkettőre csak bólintott.
- Legalább nem egy fiatalabbal léptél félre. Az osztrák mennyi is? Apádnál idősebb pár évvel. - Zoé elképedve nézett fel Freddiere. Nem hitte el, hogy a férfi ezzel ugratja. - Legalább volt egy jó napja. - vigyorogva rántott egyet a vállán.
- Te őrült vagy?
- Igen. - mosolygott rá a férfi. - Általában akkor őrülök meg, ha te a közelemben vagy. Ezt mindenki tudja. - magához rántotta feleségét. - Szeretlek. Nem érdekel semmi, csak az, hogy nem akarok tőled távol élni. Költözz vissza, kérlek!
- Ez még korai. - válaszolt Zoé, de a tekintetéből olyan vágyakozás áradt, hogy Freddie tudta, hogy élete legjobb döntése volt, hogy idejött utána. - Ezt meg miért mondtam? - nézett rá összehúzott orral neje.
- Egy kicsit te is őrült vagy. - nevetett Hunt.
- Ez van, ezt kell szeretni.
- Én szeretem is. - hajolt egyre közelebb a férfi. - Zuzu! - hőkölt hátra hirtelen.
- Hm?
- Csak azért bocsájtasz meg, mert te is...?
- Ne dumálj annyit! - fogta meg a férfi gallérját, és szenvedélyesen megcsókolta. - Nem tudom minden cselekedetemet megmagyarázni. Nem is akarom.
- Oké. Értem. Az előbbi cselekedeted nagyon bejött. - vigyorgott Freddie.
- Te megbocsájtasz nekem?
- Jeff? Gerhard? Bruno?
- Jujj, ez így nagyon kemény. - húzta el a száját Zoé.
- Az! De tudod mit? Leszarom! Nem érdekel egyik sem. Életemben először nem vagyok féltékeny egyikre sem, mert tudom, hogy szeretsz.
- Ez igaz. Nagyon hiányoztál. - Csókolta meg újra Zoé.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

:) :)

(Kira, 2011.03.03 21:07)

Szia Móni! :)
Nagyon tetszenek az új részek:) Sajna kicsit le voltam maradva, de mindent bepótoltam;)
Remélem Zoe végre boldog lesz:) Mindegy kivel, de megérdemel egy kis boldogságot;)
Freddie pedig kapjon észbe...
Várom az új részeket;)
Pusz:)

vélemény

(AngeGhost, 2011.02.21 22:35)

Hát mindegyik Isteni lett!
Estem itt egyik pityergésből a másikba, egyik döbbenetből a másikba.
Komolyan.
Hát freddie, Zuzu, James, Bruno.
Hát huh.
Hallod.(próbálok értelmes komit irni, de csak tátogok)
Azért ez szép volt Brunótól, ügyes volt. Tetszik!
Én nem tudok rá haragudni, a nagy szerelemért az ember bármire képes. Meg aztán zuzu sem szent, ha jól dereng ő támadta le Brunot, úgyhogy csak élt a vállal.
Mint tudod team Bruno, de ha Zuzunak nem őnagy ő, hát nem. Csak sajnálom szegény brazilt.
Kimi aranyos :D
Várom a folytit, mert most barmira érdekel, hogy hogyan is tovább!
Sok Puszi: Eni

Bogyó

(Szió!, 2011.02.21 14:40)

Végre ismét utol értelek...:) Hát mit is írjak?! Rövid leszek. Freddie egyre unszimpatikusabb... hiába elválaszhatatlanok Zuzuval nekem valahogy nem jön be...jól tette hogy kiosztotta! Kiváncsi leszek a válaszra... Annál inkább Bruno:) Olyan édesek voltak, mint tini korukban. Jó lenne ha kicsit még egymásra találnának!:)
Pusz

:O :O

(Kira , 2011.02.20 23:00)

Szia Móni:)
Elolvastam a részt:)
Zoe nagyon jól tette, hogy felhívta Freddie-t és még jobban, hogy kiosztotta...Csattant a vége...
Várom az új részeket;)

:) :)

(Kira, 2011.02.19 22:46)

Elolvasva az új részek :) :) Egyszerűen fantasztikusak:D
Freddie egy pöcs :@ :@ Nagyot csalódtam benne...
De az viszont tetszik, hogy Zoe próbál új életet kezdeni és szerintem pont Bruno a legmegfelelőbb személy erre;)
Várom a folytit, de nagyon ;)

:) :)

(Kira, 2011.02.18 23:32)

Nagyon tetszik :)
Freddie-t azért sajnálom :(
James kapjon egy kis időt, mert az általában segít;)
Öreg ember nem vén ember és nagyon is jól látja a dolgokat;)
Várom nagyon a folytit;)

:D :D :D

(Kira, 2011.02.13 21:51)

Na már a végére majd nem én is sírtam...
Szuperül írsz és imádom <3 <3
Csak így tovább és akár évekig eltudnám olvasni a sztorit;)
Nagyon várom a folytit;)

Szió

(Bogyó, 2011.02.13 14:29)

Jaj de imádom ezt az egészet!!!!!! Szuperül írsz!!!! Változatos és lényegre törő... csak így tovább!!! Brunonak én is örültem volna... jó lett volna egy kis romantikát olvasni...:))))
várom a folytit!
pusz

:D :D :D

(Kira, 2011.02.12 22:23)

Tátott szájjal olvastam már a végét :D :p
Imádom ahogy írsz :D :D <3
Változatos és pörgős :D
Én bevallom őszintén örültem volna, ha Zoe és Bruno összejönnek :P
Várom a folytit :D

 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

zoeoldal@freemail.hu

zoeoldal@freemail.hu



Statisztika

Online: 1
Összes: 119603
Hónap: 1587
Nap: 68